Terjesztette és fogyasztotta is az amfetamint

2024. április 24. 08:24 | behir.hu

Előkészítő tárgyalást folytatott le a Gyulai Törvényszék egy kábítószer kereskedelemmel bűntettével vádolt férfi ügyében.

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott többféle kábítószert vásárolt a „dark webről”, melyekből 2019-ben három alkalommal adott el összesen 100.000 forintért az általa üzemeltetett táplálékkiegészítőket forgalmazó üzletben. 2019. június 19-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága lefoglalt egy, a vádlott által továbbértékesítés céljából megrendelt, kábítószert tartalmazó levélküldeményt, majd 2021. december 1-jén a rendőrség a táplálékkiegészítő boltban, illetve a vádlott tartózkodási helyén szintén lefoglalt ott tárolt és értékesítésre szánt nagyobb mennyiségű kábítószernek minősülő anyagot, illetve az anyag porciózására szolgáló simítózáras tasakokat és mérleget.

Az eljárás során a vádlottól lefoglalt és az általa értékesített, ingyenesen átadott, valamint megrendelt kábítószerek bázistartalmának összege meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát. A vádlott a terjesztői magatartás mellett ezen anyagokat fogyasztotta is, vérmintájából amfetamin volt kimutatható.

 

forrás: Gyulai Törvényszék

További programok »

FEL