Térfigyelő kamerák a városban

2016. december 3. 07:11 | behir.hu

Békés megye egyre több településén védi kamera az ott élők biztonságát. Számos esetben olvashatunk arról, hogy a térfigyelő rendszerek segítségével sikerül elfognia a rendőrségnek a bűnelkövetőket. A „Békéscsaba Biztonságáért” elnevezésű fejlesztési program egyik fontos eleme a városban már működő térfigyelőkamera-rendszer bővítése, saját forrásból.

A „Békéscsaba Biztonságáért” elnevezésű fejlesztési program 20 millió forintos keretösszegéből idén az Andrássy út két szakaszán, a vásárcsarnok bejáratánál, a Kazinczy-lakótelepen, Jamina két és a Lencsési lakótelep öt pontján őrizik kamerák a lakosok biztonságát. Bacsa Vendel jegyző elmondta, összesen 33 közterületi térfigyelő kamerát helyezett el eddig az önkormányzat.

- Az elhelyezés és a működtetés egy nyilvános folyamat. Minden esetben jól látható helyen kell telepíteni ezeket a kamerákat, és figyelemfelhívó táblákat is el kell helyezni a megfigyelt területeken. Emellett az önkormányzat honlapján is fel kell tüntetni, hogy azt az adott városrészt kamerarendszer figyeli – tájékoztatott a jegyző.

Az így készült felvételek nem csak a felderítésben, hanem a megelőzésben is fontos szerepet játszanak. A rendőrség az elmúlt egy évben mintegy 65 esetben a felvételekre támaszkodva tudott előrehaladni a nyomozásban.

 - Valóban megkönnyítik a felvételek a munkánkat. Az utólag bejelentett jogsértés esetében is többször a kamera által rögzített kép segített az elkövető azonosításában – osztotta meg velünk Vargáné dr. Szombati Andrea, r. őrnagy, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője

A program jövőre is folytatódik. Tizenhárom kamera elhelyezéséről már döntött a közgyűlés. Hosszabb távon pedig további 100 kamera beszerzését tervezi a városvezetés.

A következő, 2017-2020 közötti ütemben a kamerák kihelyezéséről, helyszínek kiválasztásáról a 2017-es költségvetés alapján, egyeztetést követően dönt a város.

További programok »

FEL