Az ilyenkor szokásosnál melegebb időjárást az egész természet megérezte. A fák rügyei hirtelen duzzadni kezdtek, az erdők alján pedig megjelentek az ibolya és a pongyolapitypang első virágai. Bár a naptár szerint még tél van, mégis megszólaltak már az énekesmadarak. Egyre gyakrabban csendül fel a hím fekete rigók éneke és a széncinegék jellegzetes „nyitnikék”-je. Trilláznak a kék cinegék, a sordélyok pedig az ártéri gyepek magányos fáinak, bokrainak legmagasabb ágaira kiülve dalolnak.
Habár ebben az időszakban a madárdal még meglepőnek hat, mégis mindig szívderítő az emberek számára. Ez talán annak is köszönhető, hogy - zenészek kutatásai szerint -, a madarak éneke lelassítva és kielemezve szabályos dallamokból áll. A zenéből ismert tercek, kvartok, kvintek fedezhetők fel benne. A különbség csupán annyi, hogy a madarak sokszoros gyorsításban adják elő ezeket a dallamokat. Az énekesmadarak ugyanis másodpercenként sokkal több hangot, dallamot tudnak felfogni, mint amennyire az emberi fül képes.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
