Téli teendők a kiskertekben

2025. január 5. 09:22 | Fajó Attila

Az utóbbi időkben enyhe teleket éltünk meg Békés vármegyében, de a kiskertekben az időszakos munkákat ettől még el kell végezni. A szakemberek az időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás mellett készítik elő a kerteket a tavaszra.

Az egyik Békéscsaba közeli kiskertben már megkezdte a gondos gazda a gyümölcsfák téli időszakra való felkészítését. A szakember kifejtette: az ágak metszésénél megfontoltan kell használnunk szerszámokat.

– Van egy olyan tulajdonsága a fáknak, hogy addig terjeszkednek, terebélyesednek, ameddig csak tudnak. Ebbe muszáj vagyunk emberileg bele avatkozni, egy picit lepöcinteni a tetejéből. Én például nem is veszek már egy jó ideje karácsonyfát, hanem a fenyő tetjét levágom a megfelelő méretben, egy nagyobb ág mellett, ami pedig már a jövő évi karácsonyfa cím várományosa lesz– mondta el Szelekovszky László, természetvédelmi szakmérnök.

A Mohácsy Mátyás Kertbarát Kör elnöke azokról a gyakorlati teendőkről is szót ejtett, amelyeket szintén a téli időszakban végeznek el a kiskertek tulajdonosai.

– Még idén nem volt fagy, de már érdemes fagymentesíteni, a rágcsálókat is kizárom a tárolókból. Ha kissé megszikkad és lesz egy kis fagy, leszoktam szedegetni a moníliát a faágakról, azzal is kevesebb munka lesz. Van olyan zöldségfélém, ami még mindig a földben van, természetes hűtőláda gyanánt. Rend csinálás zajlik ilyenkor, erre jó a téli évszak – fogalmazott Erdei Lajos, kertész, a Mohácsy Mátyás Kertbarát Kör elnöke.

A száraz nyár során kipusztult fáinkat a téli időszakban érdemes kivágni a kertből. A szakemberek azt tanácsolják, hogy gondos tervezéssel, kevés vizet igénylő példányokkal pótoljuk a régi növényeket.

Galéria

További programok »

FEL