Tavaszi kuponnapok és shopping party a Csaba Centerben

2022. április 6. 12:40 | Erdei-Kovács Zsolt

Majd 130 egység működik jelenleg az Andrássy úti bevásárlóközpontban, melyből több mint 100 kereskedelmi egységnek tekinthető. A címben említett, vasárnapig tartó akció keretében ezen üzletekben több ezer termék érhető el kedvezményes áron.

– A Csaba Center köszöni szépen, jól van – fogalmazott szerda délelőtti sajtótájékoztatóján Hrabovszki György. Az intézmény igazgatója hozzátette, az utóbbi két évben számos olyan rendezvény maradt el a koronavírus-járvány miatt, amelyek korábban meghatározóak voltak, bár azt is hozzáfűzte, hogy szerencsére egyetlen egy üzlet sem zárt be. Kifejtette, a Csaba Center nem csupán bevásárlóközpontként működik, hanem találkozási pontként és közösségi térként is funkcionál.

– Szeretnénk meghálálni a vásárlóinknak, hogy ebben a nehéz időszakban is hűségesen kitartottak mellettünk – fogalmazott, aláhúzva, hogy az április 10-ig tartó időszakban divatbemutatók, koncertek és egyéb érdekességek várják az érdeklődőket.

Pénteken este Tóth Andi, szombaton este pedig Curtis lép fel, míg szombaton délelőtt az Alma Együttes teszi tiszteletét a színpadon. Lesz gitárműsor, jazz balett és minden más is, a jó hangulatról a fellépők mellett a két műsorvezető, Bencze Beáta és Oszlács Norbert gondoskodik. A tájékoztató rendezvény résztvevői azt is megtudhatták, hogy a Center a saját applikációval rendelkező hazai bevásárlóközpontok közül az elsők között volt. Ezen alkalmazás az, amelynek a segítségével a 10-50 százalékos kedvezménykuponok elérhetővé válnak.

Az intézmény normál nyitvatartás szerint várja a vásárolni és szórakozni vágyókat, vagyis az üzletek pénteken és szombaton 20 óráig, vasárnap pedig 18 óráig tartanak nyitva. Nem csupán shoppingolni és szórakozni lehet ezeken a napokon, hanem azok, akik igényt tartanak rá, jó tanácsokat is kaphatnak, ebben Sajgó Anikó áll rendelkezésre, aki, mint szín- és stílustanácsadó működik közre. Az ő szolgáltatásait regisztráció útján lehet igénybe venni.

Még egy információ, ami talán hasznos lehet: a korábbiakhoz hasonlóan most is lesz nyereményjáték. Ennek lényege, hogy az ötezer forint felett vásárlók lehetőséget kapnak arra, hogy az információs pultnál található plexiszéfben lévő fakkokból 100 ezer és 250 ezer forint közötti összeget tegyenek zsebre. A nyolc különálló rekeszben összesen 1 millió forintot helyeztek el.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL