Tanulmánykötet készült a magyar paralimpiai mozgalomról

2018. május 23. 10:57 | behir.hu

A Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége (MEOSZ) szervezésében kedden mutatták be az "Árnyékban született csillagok. Paralimpiatörténeti tanulmányok" című tanulmánykötetet, amely betekintést enged a magyar paralimpiai sportmozgalomba.

Az 1929-ben indult, 1945 és 1975 között betiltott, majd ezután újraindult mozgalomról készült kétkötetes, közel 1000 oldalas művet a Magyar Paralimpiai Bizottság korábbi elnöke, Nádas Pál szerkesztette. A könyv 375 dokumentum, fotó és táblázat segítségével mutatja be a hazai paralimpiai mozgalmat, társadalompolitikai hatásait, nemzetközi kapcsolatait, szervezeti fejlődését, valamint a sportolók sikereit, kudarcait.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke, a kötet kiadója, Nádas Pál munkájának méltatásaként kiemelte, a szervezetnek fontos a parasport, mert "a parasportolók üzenetet közvetítenek saját társaiknak, és az ép embereknek is".

"Teljesítményükkel azt bizonyítják, hogy hittel, akarattal az emberek megvalósíthatják álmaikat" - tette hozzá.

 

Forrás: MTI 

További programok »

FEL