Szabó László: Akár 8-9 aranyat is nyerhetünk a paralimpián Párizsban

2024. január 30. 11:55 | Vincze Attila

Már csak alig néhány hónap és augusztus 28-án kezdetét veszi a paralimpia Párizsban. Nemrégiben, a magyar kultúra napi gálán a Békéscsabai Jókai Színházban járt Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, vele beszélgettünk a magyar csapat várható szerepléséről.

– Hogyan alakul eddig a magyar csapat felkészülése, lehet-e már tudni pontosan, hogy hány magyar parasportoló vesz majd részt az eseményen?

– Néhány héttel az olimpiát követően, augusztus 28-a és szeptember 8-a között rendezik Párizsban a paralimpiai játékokat, tehát nem sok időnk van már addig vissza. Az igazság az, hogy nagyon vérmesek a reményeink, hiszen 12 sportolónkról már biztosan tudjuk, hogy ott lesznek, visszaigazolt kvótájuk van. Abban bízom, hogy május környékére már nagyjából 40 fős lesz a magyar csapat. Minden idők valaha volt legnagyobb magyar küldöttsége 54 fős volt, arra hajtunk, hogy idén ezt a számot el tudjuk érni. Ahhoz, hogy ez sikerülhessen, bíznunk kell a sportdiplomáciánkban, illetve a szerencsefaktorban is, mindenesetre remélem, hogy ezt el fogjuk tudni érni. Mindemellett abban egészen biztos vagyok, hogy minden magyar nagyon büszke lehet majd arra, amit a magyar paralimpiai csapat elér majd Párizsban.

 

Szabó László a magyar kultúra napján a Békéscsabai Jókai Színházban. Fotó: Szabó László Facebook oldala

 

– Vannak-e előzetes várakozások, célkitűzések a magyar csapat szereplését illetően?

– Legutóbb Tokióban, az utolsó paralimpián tizennyolcadikak lettünk az országok éremtáblázatán. Előreláthatólag mintegy 180 ország indul Párizsban, tehát, ha ezt a helyet tudjuk tartani, akkor az nagyon-nagyon szép eredmény lenne. Ez azt is jelentené, hogy az országok kilenc tizedét magunk mögött tartottuk. Elmondható, hogy nagyjából ez a mi helyünk a világban, ha ehhez képest egy kicsit előrébb tudunk lépni idén, annak nagyon fogok örülni, ha nem, akkor kevésbé. Ugyanakkor bízom benne, hogy a csapat meg tudja ismételni majd ezt a szereplést, három évvel ezelőtt ez 16 érmet jelentett. Remélhetőleg ezt tudjuk hozni, és abban is bízom, hogy kb. 7-9 aranyérmet szerzünk a paralimpián.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL