2024-ben ismét sikeres pályázatot nyújtott be az orosházi Harangos Néptánc Egyesület, valamint az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola a Csoóri Sándor Pénzalaphoz. Móricz Bence, a Harangos Néptánc Egyesület művészeti vezetője és az általános iskola testnevelés-néptánc szakos pedagógusa kiemelte, hogy az egyesülettel 1,2 millió forintot működési költségekre és 800 ezer forintot táncházak megvalósítására nyertek.
– Nagy öröm, hogy pályázati forrásból van lehetőség anyagi támogatás szerzésére, hiszen kiadásainkat ezen összegekből tudjuk fedezni. Egyesületünk a Petőfi Művelődési Központnak köszönhetően működik, Orosházán és a járásban több általános iskolával tartjuk a kapcsolatot, illetve foglalkozásokat tartunk például a Székács József Evangélikus Általános Iskolában, Nagyszénáson és Nagymágocson is. Ezeken a helyeken szeretnénk megvalósítani táncházakat, a szülők bevonásával, hiszen akkor tud élni kultúránk, ha azt közösen éljük meg – összegzett.
Móricz Bence elmondta, hogy a Református Iskolában jelenleg órarendi keretek közt 92 gyermek táncol a második és nyolcadik évfolyamon. Törekszik rá, hogy szakmaiságot, örömöt, értéket és táncélményt tudjon nyújtani a gyermekek számára. Tavaly már ezek a csoportok is felléptek a Harangos Néptáncegyüttes év végi műsorán és ez idén sem lesz máshogy – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a Csoóri Sándor Pénzalaptól nyert összeget az iskolai viselettár bővítésére fogják felhasználni.