Takács Árpád: Békés megye sikeresen védekezett a koronavírus-járvány ellen

2020. július 11. 13:42 | behir.hu

Országosan Békésben volt az egyik legalacsonyabb a fertőzöttek száma, tehát sikeresen és eredményesen védekeztünk, az első csatát megnyertük. A veszélyhelyzet ideje alatt a megye jól vizsgázott, hűen az elmúlt évszázadokhoz, amikor is minden alkalommal talpra álltunk – hangsúlyozta Takács Árpád.

A Békés Megyei Védelmi Bizottság a védekezésben részt vevő szervezetek – ezen belül a kormányhivatal, a járási hivatalok, a népegészségügyi szervek, a rendőrség, a honvédség, az önkormányzatok, a mentőszolgálat – működését koordinálta, segítette. A veszélyhelyzet ideje alatt összehangolt és hatékony együttműködés, összefogás jött létre az állami szervek, az önkormányzatok, a vállalkozói szféra és a civil szervezetek között. Az országgyűlési képviselők a településeket járva segítették a védekezési munkálatokat, a polgármesterek a törvényességet betartva, mértéktartóan a szükséges és elégséges döntéseket hozták meg. Az eredményes védekezéshez szükség volt az emberek bölcsességére, felelős viselkedésére, türelemére, megértésére, fegyelmezettségére és önfegyelmére egyaránt. Ezért szeretnék minden Békés megyeinek köszönetet mondani, valamint dicséret és elismerés illeti a megelőzésben és a védekezésben oroszlánrészt vállaló hatóságokat, társszerveket, az egészségügyi ellátórendszert, a szociális szférában dolgozókat, a Magyar Honvédséget, és nem utolsósorban a kereskedelemben, a szolgáltató szférában helyt álló munkavállalókat – emelte ki a kormánymegbízott.

 

 

A veszélyhelyzet ideje alatt működtetnünk kellett az ügyfelek részére az elengedhetetlenül fontos közigazgatási szolgáltatásokat, emellett át kellett állnunk rendkívüli üzemmódra, ami azt jelentette, hogy a megyei védelmi bizottság keretén belül hat: járványügyi, ellenőrzési, jogi-és szociális, logisztikai, ügyeleti, illetve kommunikációs munkacsoportot állítottunk fel. Koordináltuk a megyébe érkezett védőeszközök és felszerelések célba juttatását – ismertette az elmúlt időszak eseményeit Takács Árpád.

A kormánymegbízott kifejtette: a rövidített munkaidős foglalkoztatás támogatására június végéig a megyébe mintegy 840 millió forint bértámogatás érkezett, ez több mint 5500 munkahely megőrzését segíti elő. A Békés megyei vállalkozások, vállalatok a következő hónapokban 10,5 milliárd forint összegben 24 beruházás megvalósítását vállalták és ehhez a magyar kormány 5,1 milliárd támogatást biztosít. Ez újabb 4400 munkahely megmentését jelenti a megyében.

A Magyar Kormány soha nem látott támogatást nyújt Békés megyének, de van, ami a mi feladatunk. Egyetértek azzal a gondolattal, hogy egy megye népességmegtartó képessége a képességmegtartó népességen múlik – tette hozzá Takács Árpád.

 

További programok »

Itthon

A város méltó emléket szeretne állítani Suhajda Szilárdnak

Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere a legutóbbi sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy a város szeretne méltó emléket állítani Suhajda Szilárdnak. A békéscsabai születésű hegymászó tavaly májusban tűnt el, a Mount Everest csúcsának közelében.
10:14
FEL