Tágra nyitották a patikák kapuit, Vésztőn ünnepelt a gyógyszerész szakma

2023. június 7. 16:31 | Varga Diána

Az országos rendezvénysorozat részeként Békésben is patikanapot tartottak szerdán. A rendezvény házigazdája ezúttal Vésztő volt. A kezdeményezés célja, hogy minél szélesebb körben megismertessék a lakossággal a gyógyszertárakban zajló szakmai munkát és a szolgáltatások sokszínűségét.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő a délutáni, szakmai rendezvényen a gyógyszerészet történetébe avatta be az érdeklődőket, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy számos orvos, valamint híres festőnk is ezt a szakmát űzték.  

Dr. El Koulali Zakariás országos tisztifőgyógyszerész hangsúlyozta: ez a nap nemcsak a nehézségekről, hanem az ünnepről, valamint a gyógyszerészek egészségügyben betöltött szerepéről is szól. Felidézve a gyógyszertárak szolgáltatásaira vonatkozó jogszabályt, arra emlékeztetett: a gyógyszer különleges termék, hiszen nem csupán egy fizikai tárgyat tartalmaz, hanem a hozzá tartozó információt is, ettől lesz a gyógyszer teljes és egész.

Dr. Melczer Mária, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Békés Megyei Szervezetének elnöke elmondta: 18. alkalommal rendezik meg az Országos Patikanapot, mely csupán kétszer, a koronavírus-járvány miatt maradt el az elmúlt két évtizedben. A patikanapot 21 éve, német mintára találták ki, mellyel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a gyógyszertárakban számtalan kérdésre választ lehet kapni. Míg a kezdetek kezdetén az volt az elképzelés, hogy a betegek szakértői segítséggel kóstoljanak bele a gyógyszerész szakmába, addig mára ez a koncepció változott, fejlődött és inkább a szolgáltatások sokszínűségét, a tanácsadói szerepet hangsúlyozzák. A kamara megyei elnöke hozzátette: a járvány után még nem állt vissza a korábbi struktúra, de azon dolgoznak, hogy ismét legyen minden megyében patikanap.

Dr. Mike László, vezető szakgyógyszerész, alpolgármester érdeklődésünkre arról tájékoztatott, hogy a 82 Békés vármegyei közforgalmú gyógyszertár közül Vésztőn először rendeztek patikanapot. Mint mondta, gyógyszertáruknak széles a portfóliója, amelyet a lakosságnak is szerettek volna bemutatni. Éppen ezért a nap folyamán vércukor-, vérnyomás-, EKG, illetve testsúlytömegindexméréssel várták az érdeklődőket, valamint a korszerű fizikai ér terápiába is betekintést engedtek, mely mozgásszervi elváltozások, valamint anyagcsere megbetegedések esetén bír jótékony hatással.  A szakember hozzátette: délután a szakma közösen ünnepelt, a köszöntők mellett országos értékelő is elhangzott.

További programok »

FEL