Szurovecz Kitti legújabb könyve a 2001-es Csabai Garabonciás Napokról szól

– 1998-ban egy szépségversenyen találkoztunk először Füzesgyarmaton, már akkor is grafomán voltál? Ezt abszolúte jó értelemben kérdezem.

– Akkoriban, 14 éves kislányként még inkább csak naplót írtam. Illetve az örömet, bánatomat általában nem az emberekkel osztottam meg, hanem a papírral. Nem is gondoltam arra, hogy egyszer majd hivatásos író leszek, akkor még nagyon sok mindent ki szerettem volna próbálni. Az írás azonban mint egy mentsvár, mindig ott volt, és akkor egy idő után azon kaptam magam, hogy minden ebbe az irányba visz.

– A legújabb könyved a 2001-es garabonciásról szól. Miért lappangott ilyen sokáig az élmény benned?

– Annak idején magam is garabonciás kampányfőnök voltam, tehát a keménymaghoz tartoztam. Mindig is bennem volt az érzés, hogy egyszer írnom kell egy regényt a Csabai Garabonciás Napokról, mert kitüntetett helyen van a lelkemben, és mert megérdemli. Aztán tavaly decemberben egy nap azon lamentáltam, hogy a jövő évi regényemnek vajon mi legyen a témája…

Emlékszem, éppen karácsony előtt mentünk haza Gyomaendrődre a családomhoz, és az úton a férjemnek meséltem a Garáról, aki gurgulázva kacagott a történeteimen. A sztorizás közben egyszer csak megcsörrent a telefonom. Váratlanul felhívott Szegedi Balázs – a sulis kampányunk egykori diákpolgármester-jelöltje, akinek a kampányfőnöke voltam –, hogy a Rádió 1-en fut egy műsor, ami arról szól, hogy mi lett a régi garásokkal. Rákérdezett, lenne-e kedvem szerepelni benne? Persze azonnal igent mondtam. De milyen érdekes, hogy éppen akkor keresett, és éppen ebben a témában! Ezt égi jelnek vettem.

Néhány nappal később megkérdeztem Fodit (Fodor József a Gara apukája), mit gondol arról, hogy könyvet szeretnék írni a rendezvényről? Nagy örömömre ő is lelkes volt. Azt követően leautóztam hozzá Pécsre, ahol most él, és végig beszélgettünk egy egész napot. Ami a dramaturgiát és az anekdotákat illeti, ő is, és a 2001 környékén őt körülvevő garabonciás stáb is nagyon sokat segített a kéziratom születésében.

– Nyilván nem az eredeti nevek alatt futnak az arcok. Ilyenkor az nem probléma, hogyha valaki magára ismer? Grecsó Krisztián például az egyik első könyvében Szegvárról írt, ahol a gyermekéveit töltötte, és nagyon sokan megharagudtak rá.

– Ettől nem félek, mert ehhez túlságosan kiszíneztem a fantáziámmal a karaktereket és a regény történéseit is. A másik pedig, hogy nem került olyan valóban megtörtént eset a könyvbe, ami most, 20 évvel később ne lenne bárki számára vállalható.  

– Senki sem szerepel az eredeti nevével?

– Senki.

– Még Szurovecz Kitti sem?

– De… illetve az én kis karakterem – vagy legalábbis egy hasonló lelkivilágú lány, mint én voltam annakidején – Enikő néven tűnik fel a történetben. Elárulom, hogy Fodi garabonciás megfelelője pedig Gajdos Ádám néven van jelen a sztoriban. Aztán lehet, hogy fikció ide vagy oda, sokan, nagyon sokan magukra ismernek. Abban bízom, hogy nem kínos, hanem nevettető és nosztalgikus érzéseket kelt majd bennük.

Egyébiránt a 2001-es év még az az időszaka volt az életünknek, amikor még nem voltak kütyük, nem lógtunk egész álló nap a mobilon, a Facebookon, az Instán, nem ömlött ránk 0-24-ben a külvilág, ezáltal pedig sokkal jobban jelen tudtunk lenni az emlékezetes pillanatokban. A fiatalság egy olyan világát idézi a könyvem, ami nagyon szép volt, és már soha többé nem tér vissza.

– A Facebookon láttam, hogy már nagyon sokan szeretnék megvásárolni a könyvet. Miért nem lehet áruspéldányban terjeszteni?

– Tizenhat éve magazin-újságíróként dolgozom, a regényírás nem a megélhetésem, hanem a szenvedélyem. Mindig olyan témát választok, ami engem nagyon érdekel, és sosem az hajtott, hogy hú, de nagyot szakítsak. Azonfelül mára függetlenítettem magam a hazai könyvkiadás minden bugyrától. Egy kis békés sziget vagyok, ahová nem érnek el a nagy hullámok. A regényem a saját lelki nyugalmam érdekében nem kerül sem kiadóhoz, sem kereskedelmi forgalomba, csak közösségi média felületeimen és rendezvényeimen lehet hozzájutni.

Ráadásul az olvasóim imádják, hogy minden kötetet névre szólóan dedikálok. A regények születése közben sok kulisszatitkot megosztok velük, amit szintén szeretnek. A legédesebb visszajelzés, amit eddig kaptam, az volt, amikor valaki azt írta, ő még a bevásárlólistámat is elolvasná. Bízom abban, hogy A választás – Garaboncity meséi című új regényem nemcsak a mi megyénkben lesz fontos irodalom, hanem általa országszerte sokan megismerik majd a Csabai Garabonciás Napokat.

 – Nem félsz a nagyon közvetlen rajongóktól? Aki túlzottan szerelmetesek beléd?

– Van néhány elszánt férfiember, akik minden könyvbemutatómon és dedikálásomon ott van. Megvárnak, közös fotót készítünk, de udvariasan és normálisan viselkednek. Ugyanakkor azért engem 90 százalékban okos, kedves és visszafogott nők olvasnak, tehát nem ostromolnak szerelmes rajongók. Egy 37 éves családanyát minek is?

– Mikor láthatnak a csabai olvasók legközelebb?

– Szeptember 10-én, 17 órakor lesz a könyvbemutató, a Csabagyöngye Ifi Casinójában. Nagy örömömre Fodi is eljön, illetve a másik meghívott vendég a pódiumbeszélgetésen természetesen Szegedi Balázs lesz, aki pont jókor hívott fel ahhoz, hogy ez a könyv megszülethessen.