Szurkolói előtt térhet vissza a megkezdett útra a gyulai focicsapat

2024. október 19. 07:31 | Bimbó Lajos

A Gyulai Termál FC az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában a Martfűi LSE együttesét látja vendégül október 20-án. A fürdővárosi gárda hazai pályán fogadja aktuális riválisát, amelyen ismét győzelemmel folytatná remek sorozatát.

Az Ekker Attila vezette együttes az előző fordulóban pontokat veszített fővárosi riválisának otthonában, míg soros ellenfele hazai pályán vívott sikeres gólpárbajt a BKV Előre alakulatával. A fürdővárosi gárda öt nyertes mérkőzés után hullajtott pontokat, a megkezdett utat a gyulai arénában folytatná ismét.

Ekker Attila előzetesen elmondta, a bajnokság idei kiírásában egyik mérkőzés sem lefutott, bárki megverhet bárkit a fordulók alatt, emiatt pedig a martfűi riválist is komolyan kell vennie a csapatnak.

– Egy igen éles mérkőzés kerekedhet ki ebből, amelyet igyekszünk megnyerni, hogy visszakerüljünk az elmúlt hetekben megkezdett útra – adta ki a jelszót a gyulai vezetőedző. A mester szavait kiválóan példázza, hogy aktuális riválisa kikapott szegedi és dabasi ellenfelétől, ám legyőzte a Budapest Honvéd II. csapatát.

Ekker Attila hozzátette: ahogy az eddigi, hazai mérkőzéseken, úgy most is szükség lesz a gyulai szurkolók támogatására.

Szabó Péter csapatkapitány kiemelte, a gárda hazai pályán bátrabb, támadóbb focira képes, így mindenképpen élvezetes mérkőzést láthatnak a szurkolók.

A Gyulai Termál FC október 20-án 13 órakor lép pályára a Martfűi LSE gárdája ellen.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL