Szünetelnek a forgalmi vizsgák, de az elméletet online oktatják

2020. április 15. 14:08 | Papp Ádám Sándor

A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében március 19-től visszavonásig felfüggesztették a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit. A KRESZ-tanfolyamok elvégzése nincs veszélyben, az oktatók digitális úton képzik a jelentkezőket. Azonban a forgalmi vizsga előtt állóknak nem tudnak gyakorlati feladatot garantálni.

Eltűntek Békés megye útjairól a tanulóvezetők, a koronavírus-járvány miatt határozatlan időre felfüggesztették a járművezetők vizsgáit. Azoknak, akik előre megvették az órákat, nincs okuk aggodalomra, hiszen amint visszaáll a rend, felhasználhatják azokat. A korábban befizetett vizsgadíjak sem vesznek el: a közelmúltban lemondott vizsgákon minden érintett díjmentesen vehet majd részt a veszélyhelyzet megszűnése után – tájékoztatott az egyik békéscsabai autósiskola vezetője. Bielik Pál elmondta: azoknak, akik vizsga előtt álltak, érdemes lesz majd plusz órát venniük.

– Gondoljunk bele, hogy a diák levezette az előírt 30-40 óráját és vizsga előtt állt, de most két hónapig nem ülhet a kormány mögé. Nem vihetjük csak úgy vizsgára, hiszen ekkora kimaradással szinte biztos a bukás. Világos, hogy venniük kell majd pár plusz órát, hiszen úgy van értelme a vizsgázásnak – fogalmazott Bielik Pál, a Bielik Autósiskola vezetője.

A kialakult helyzet miatt a rendhagyó, tantermi KRESZ-oktatás helyett a legtöbb autósiskola digitális módon tartja kurzusait. Az egyik békéscsabai iskolavezető elmondta: az e-learning rendszerükön keresztül továbbra is oktatják a jelentkezőket. Pap András arra bíztat mindenkit, hogy kezdje el a tanfolyamot, hiszen otthonról is elsajátíthatják az elmélet alapjait.

– Az autósiskolánk e-learningen keresztül oktatja a tanulókat. Ebben a rendszerben személyes kapcsolattartás nincs, a honlapunkon a jelentkezést is le lehet bonyolítani. A szükséges orvosi alkalmassági igazolást utólag be lehet pótolni, a jogosítvány is érvényes a vészhelyzet megszűnése utáni 15. napig. Az e-learning tehát otthonról végezhető, a jelentkező akár 24 órán belül kezdhet – árulta el a behir.hu kérdésére Pap András, a Thermál Autósiskola vezetője.

Az iskolavezetők azt is elmondták, hogy azoknak, akik a koronavírus miatt csúsznak ki a kétéves szabályból, vagyis nem tudnak időben sikeres gyakorlati vizsgát tenni és jogosítványt szerezni, nem kell pánikba esniük. Információik szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium előkészíti, illetve megteszi a szükséges jogszabály-módosítási javaslatokat annak érdekében, hogy önhibáján kívül senki ne kerüljön hátrányos helyzetbe.

További programok »

FEL