Sztraka Ernő emlékezetét a Gészisek vették szárnyuk alá

2023. október 4. 13:00 | Fajó Attila

A BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium diákjai Sztraka Ernő, Békécsaba városának egykori mérnökére emlékeztek, egy a sok általa épített emblematikus belvárosi épület, a Jókai színház előtt. A Gésziseknek a Sztraka család síremlékét is rendbe tették.

Sebestyén Sarolta, a Gészi diákpolgármester-jelöltje hírportálunknak adott nyilatkozatában kiemelte: fontosnak tartja a csabai diákság közös emlékezetében a város nagyjainak megmaradását, felelevenítését. Ez nem csak a múltba révedés, hanem az elődők tiszteletének is része, hiszen munkásságuk során vált azzá a vármegyeszékhely, amit ma láthatunk. 

A mai állandó színházépületet –, amit akkor „Vigardának”, vagy Vigadónak neveztek – közadakozásból építtették a csabaiak, Halmay Andor építész tervei alapján Sztraka Ernő városi mérnök irányításáva.  Az akkori színházterem összesen 600 férőhelyes volt (az állóhelyeket is beleértve). A színházépület megnyitója 1879. március 8-án volt.

A Gészi stáb tagjai így stílszerűen a teátrum épületénél emlékeztek meg az egykori városi mérnökre. Seregi Zoltán, színházigazgató üdvözölte az összegyűlt diákokat, majd Bojczán István műszaki csoportvezető vezette be a tanulókat az épület létrejöttének és építtetőjének történelmébe.

 

 

– Sztraka Ernő síremlékének rendbe tételét nemcsak diákjaink, de a becsatlakozó szülők is szívesen végezték, reméljük, hogy valóban nemcsak a fizikális meglévő emlékhelyet ápoltuk, hanem a neves csabai polgár emlékét is továbbörökítettük a gyerekekben – mondta el Földi Zsolt a BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium matematika tanára, diákönkormányzatot segítő pedagógusa. 

 

Galéria

További programok »

FEL