Szombaton lesz a kilencedik JamiNap

2024. május 31. 13:06 | Csiffáry Zsuzsanna

Kilencedik alkalommal rendezi meg a Jaminai Közösségi Ház a JamiNap elnevezésű rendezvényt június 1-jén, 15 és 20 óra között, a Jaminai Közösségi Ház udvarán és az intézmény előtti járdaszakaszon.

A JamiNap az intézmény szabadtéri nagyrendezvénye, amely a közösségi házban működő közösségek, valamint helyi és a szomszédos vármegyékből érkező közreműködők segítségével zajlik. A programban helyet kap termelői vásár, gyermek és felnőtt zenei programok, bábszínházi előadás, népművészeti bemutatók, festőiskola, vásári fotózás, kézműves játszóházak, arcfestés, csillámtetoválás és lesz haluskakóstoló is. Ekkor tekinthetik meg az érdeklődők a közösségi házban működő „ASzakkör” közös kiállítását az érdeklődők. A Jaminai Gyapjas Szakkör, a Jaminai Gyöngyfűző Szakkör és a Jaminai Kosárfonó Szakkör a Nemzeti Művelődési Intézet „Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért” programja keretében, az Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával működtek. 

– Identitáserősítő minden lokális rendezvény. „Ez a miénk”, „jobb, mint a másé” és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódnak meg és hangzanak el a városrész lakosai, a rendezvény látogatói szájából. A szabadtéri rendezvény fontos találkozási lehetőség, ismeretségeket lehet kötni, beszélgetni, információkat gyűjteni, amivel észrevétlenül épül a társadalmi tőke. Ez az emberek közötti láthatatlan tőke, amit munkahellyé, összefogássá, együtt csinálássá, cselekvéssé lehet fordítani – fogalmazott Pető Ibolya intézményvezető.

Hozzátette, hogy pozitív visszajelzéseket kapnak a programokról, különösen az aktivitást igénylő elemekről, például a festőműhelyről, kézműveskedésről. A gyerekek körében nagyon népszerű az arcfestés és a családok kihasználják a számukra ingyenes fotózkodás lehetőségét.

– Új elem volt a múlt évben a dottós Jamina túra, ahol Mészáros Zsuzsa művészettörténész volt az idegenvezető. Többen kérdezték: „Ugye idén is lesz ilyen?” Igen, idén is lesz ilyen program, most Szalay Ágnes történész mesél történeteket a jaminai értékekhez kapcsolódóan. A Jaminai Szlovák Hagyományőrző Klub tagjai idén is tartanak haluskakóstolót. Sorban állás szokott lenni a túrós, brindzás és káposztás haluskáért. A színpadi műsor is sokakat vonz. Az artisták, gólyalábasok nagyon népszerűek a közönség körében. Idén is gólyalábas produkció zárja a napot – tette hozzá.

Az intézmény vezetője kiemelte, hogy kihívás számukra a szabadtéri produkciók megszervezése. Békéscsabán van ugyan artista képzés, de nincsenek utcaszínházi komédiások, gólyalábon zsonglőrködők, látványos, színes produkciót előadó társaságok.

– Csak egy ötlet: ha van artistaképzés, bújjanak elő, lépjenek ki az utcára és mutassák meg a tudásukat. Kihívás ugyanakkor minden évben összeszedni a szükséges forrást. Ebben szerencsére partner az önkormányzat és a helyi képviselők. Partnerek az önkénteseink, akik térítési díj nélkül végzik a tevékenységüket, kiegészítve ezzel a szűk szakmai stáb munkáját – fogalmazott Pető Ibolya.

A részvétel térítésmentes, rossz idő esetén a Jaminai Közösségi Ház épületében tartják meg a rendezvényt. A JamiNap létrejöttét és megszervezését a békéscsabai önkormányzat támogatta. 

 

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL