Szombaton ismét megnyitják kapuikat a gyulai kiállítóhelyek

2021. április 30. 14:21 | behir.hu

A miniszterelnök pénteki bejelentését követően szombaton kinyitnak az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. működtetésében lévő gyulai kiállítóhelyek

 

– Az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. működtetésében lévő kiállítóhelyek napok óta készen állnak a nyitásra. A Gyulai Vár, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, az Erkel Ferenc Emlékház, a Ladics-ház és a Kohán Képtár esetében is úgy készültünk, hogy az első lehetséges (azaz a négymilliomodik oltás beadásának bejelentését követő) napon nyitunk – közölte Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója. Mint mondta, különösen fontos, hogy Gyulán, ahol az idegenforgalom a legmeghatározóbb jövedelmi forrás, a szálláshelyekkel együtt a turisztikai attrakcióknak számító kiállítóhelyek is fogadhatnak vendégeket. 

A gyulai kiállítóhelyek az aktuális kormányrendelet előírásai szerint nyitnak, így tehát csak védettségi igazolvánnyal lesznek látogathatók. A plasztikkártya felmutatását már a jegyvásárlásnál kérni fogják.

Az ügyvezető igazgató közlése szerint az intézményekben egyelőre csak egyénileg teszik lehetővé a kiállítások megtekintését, tárlatvezetések egyik kiállítóhelyen sem indulnak. A tárlatvezetések szokott kezdési időpontjaiban azonban az adott hely szakemberei az Almásy-kastély előtt (10.30-kor, 11.30-kor, 14.30-kor), illetve a várudvaron (10.30-kor és 13.30-kor) általános tájékoztatót tartanak  az épületről, annak történetéről és a kiállításról. A nyitással nem indulnak a garantált programok és a szabadulószobák is zárva tartanak. Ezeken túl az öt gyulai kiállítóhelyen kérik maszk viselését. 

– A még biztonságosabb látogatás érdekében a jegypénztáraknál, a bejáratoknál, valamint a sok interaktív felület miatt a kastély kiállítóterében is több helyen kézfertőtlenítőt helyeznek ki. Az ott dolgozók a kiállítóterek helyiségeinek mérete alapján igyekeznek majd irányítani a látogatókat, hogy ne alakuljon ki zsúfoltság a kisebb termekben sem. A kastély mozitermének padsoraira ülőpárnákat helyeznek ki úgy, hogy az azokon helyet foglalók a kellő távolságot egymástól meg tudják tartani – mondta Fekete-Dombi Ildikó. Kiemelte, hogy az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. működtetésében lévő valamennyi pénztárban, az Almásy-kastély ajándékboltjában, kávézójában és a vár melletti Rondellában is biztosított a kártyás fizetés lehetősége. 

A Rondella és a Kastély Kávézó teraszán, valamint a kávézó belső helyiségeiben az asztalnál ülve nincs szükség maszk viselésére. A gyulai kiállítóhelyek hétfő kivételével naponta 10-18 óra között fogadják majd látogatóikat. A Ladics-ház és a Kohán Képtár a szokott módon, fél-fél napos nyitvatartással indul újra. 

Forrás: Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

További programok »

FEL