Szolgálati házakat építenének az üresen álló praxisokat betöltő háziorvosoknak

2019. május 10. 08:11 | behir.hu

Szolgálati házakat építenének a Magyar falu program keretében azokon a kistelepüléseken, ahol hosszabb ideje nincs háziorvos - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön.

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a praxisvásárlást is állami eszközökkel segítik. Elmondta: Magyarországon jelenleg a kistelepüléseken 250 olyan betöltetlen praxis van, ahol több mint fél éve hiányzik a háziorvos, ezért csak helyettesítésekkel tudják biztosítani az ellátást; a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy több száz olyan praxis van, ahol a háziorvos már nyugdíjas korú vagy hamarosan eléri a korhatárt.

Nem titkolt cél, hogy az eddigi ösztönzők mellett, a praxisvásárlás segítésén és a praxispénz emelésén túl magas minőségű szolgálati házak építésével fiatal orvosok letelepítését kívánják elérni - fogalmazott a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár közölte azt is, hogy szeptembertől szolgálati lakások felújítására is lehet pályázni a részben orvosi rendelők felújítására, korszerűsítésére, eszközbeszerzéseire is szolgáló, idén 11 milliárd forintból gazdálkodó keretre.

A kormánybiztos a kistelepülési polgármesterekből, jegyzőkből és önkormányzati képviselőkből álló hallgatóság előtt elmondta: a Magyar falu program, amelyre idén összességében 150 milliárd forint áll rendelkezésre, nem egy évre szól, céljaihoz folyamatosan hozzárendelik a szükséges pénzt. 

Hangsúlyozta, kizárólag hazai forrásból finanszírozzák a programot, amelyre a magyar gazdaság teljesítménye, a magyar emberek munkája teremtette meg a lehetőséget.

A kistelepülések lakosságmegtartó képességének növelését célzó program három pilléren áll: a fiatal családok gyermekvállalását és lakhatását segíti a falusi csok; 50 milliárd forintból többéves útfejlesztési program indul alsórendű összekötő utak felújítására; 75 milliárd forintos idei kerettel a helyi életminőséget szolgáló program indul, amelynek 18 célterületére önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek pályázhatnak - ismertette Gyopáros Alpár.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL