Szokatlan szabályokkal folytatódik a labdarúgó NB I

2020. május 6. 10:46 | behir.hu

A mérkőzések során öt játékost lehet majd cserélni, amikor újraindul a magyar labdarúgó-idény – derül ki a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi határozatából. A szezon márciusban szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt.

Mint már korábban beszámoltunk róla, az MLSZ hétfőn közölte, hogy a tervek szerint május 23-án, a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai szezon, az OTP Bank Liga pedig május 30-án, a 26. fordulóval indulhat újra. Az elnökségi határozatban szerepel, hogy a meccsek során öt cserejátékos léphet pályára, de a cserékre a mérkőzés alatt csak három időpontot lehet felhasználni (a félidőben végrehajtott csere ebbe nem számít bele). A találkozók során továbbá mindkét félidőben a játékrész felénél ivószünetet kell tartani a játékosok számára.

Ha sikerül lejátszani a hátralévő összes bajnoki mérkőzést, úgy az eredeti versenykiírás alapján dől el, mely klubok indulhatnak a nemzetközi kupákban. Ugyanez vonatkozik a Magyar Kupára, melynek győztese az Európa-ligában szerepelhet. Ha a kupagyőztes a bajnokságban dobogós helyen végez, az NB I negyedik helyezettje indul helyette az El-ben. 

 

Forrás: MTI

További programok »

Sport

Fiatalított kerettel, lelkesedéssel vág neki a szezonnak a Békéscsabai KK

Kőkemény alapozással, kora reggeli futásokkal és esti labdás edzésekkel indította el a felkészülést a Békéscsabai Kosárlabda Klub a 2026/2027-es bajnoki szezonra. Az evangélikus sportcsarnokban készülő viharsarki együttesnél a nyár folyamán jelentős változások zajlottak a játékoskeretben: megfiatalított csapattal, saját nevelésű tehetségek beépítésével és a rutinos magra támaszkodva célozzák meg ismét a felsőházi rájátszást.
13:20
FEL