Szívből jövő születésnap

2019. október 22. 14:53 | behir.hu

Vasárnap tartotta a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar 60. jubileumi koncertjét.

A szenvedély sok mindenre képes. Szívünk, agyunk, tehetségünk vagy gyarlóságunk szüleménye. Romba dönthet vagy felemel, rabul ejthet vagy inspirál, cselekedeteinket végzetes vagy virágzó lehetőségek felé terelheti. Az emberi lélek rejtelmei határtalanok. Ám, a művészet ezerarcúsága közelebb vihet bennünket a bensőnkben rejtőzködő jó, vagy rossz felismeréséhez, életünk alakításához.

Elhivatottsággal és szenvedélyekkel fűtött, magas hőfokú koncert résztvevője lehetett a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar 60 éves jubileumának nagyközönsége 2019. október 20-án, a Csabagyöngye Kulturális Központ színháztermében.

Giacomo Puccini 25 éves korában - egy zeneszerzői versenyre - íródott, első operájának megyei bemutatását, oratóriumszerű előadását álmodta meg erre az alkalomra a Liszt-díjas, Érdemes művész, Gál Tamás karmester. Három éve Miskolcon már élvezhették dirigálásával a ritkán hallható művet, mely idén tavasszal Pécsett és Budapesten a MÜPÁ-ban, újabb előadókkal és olasz karmesterrel szintén hatalmas sikert aratott. A békéscsabai koncertre három ragyogó szólistát - Horti Lilla, Junior Príma-díjas operaénekest, Bándi János, Érdemes művész tenoristát és Kálmándi Mihály Kossuth-díjas baritonistát, a Halhatatlanok Társulatának tagját – nyerte meg az előadói apparátusba. A lírai dallamosságban és drámai fordulatokban bővelkedő két felvonásos opera kórus-számait a világhírű, nyíregyházi Cantemus Kórus tolmácsolásában hallhattuk, karigazgatójuk, Szabó Soma részvételével. Az olasz nyelvű előadást az Intermezzo-ba beépülő színész-narrátor magyar szövege, valamint a reprezentatív szórólapok történet-leírása segítette.

A jeles alkalmon Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere köszöntötte a születésnapját ünneplő zenekart. Méltató szavaiban kiemelte a - megye zenetanáraiból, muzsikusaiból és tanítványaikból 1959-ben Sárhelyi Jenő zeneiskola igazgató által alapított - szimfonikus zenekar szerteágazó múltját, eredményeit és a jelen magas színvonalú sikereit. Boldog születésnapot kívánva gratulált az együttesnek! Kodályt idézve hangsúlyozta, hogy zenekari felkészüléseik során adjon továbbra is erőt mindnyájuknak a zene szeretete és közösségformáló ereje.

A Lidércek (Le Villi) c. opera áradó dallamossága, gazdag színárnyalatú, szimfonikus hangzása Puccini azonnal felismerhető eredetiségét tárta elénk. Verdihez hasonlóan ő is alaposan ismerte az emberi énekhang lehetőségeit, és mindhárom szólistának bőven adott alkalmat vokális líraiságuk, valamint szenvedélyes fűtöttségük bemutatására.

A gyönyörű duettek, tercettek, valamint a kórusszámok mellett, az olasz zeneszerző-társ szerint ebben az operában „Puccini megtáncoltatja a zenekart.” Valóban, nem csak a II. felvonás „lidérceinek” mozgalmas körlejtése tanúskodott a zenekar vasárnapi, fergeteges játékáról. A határozott, dirigensi mozdulatok nyomán összpontosítás, az egyes, zenekari szólamok egymásra figyelése, kidolgozottsága, és az átélt együttműködés jellemezte csapatmunkájukat. Nem éreztették a közönséggel egy percre sem, de munka volt ez a javából!

„Ne felejts el engem” (Non ti scordar di me) – énekelte darabbeli szerelméhez, az előadáson többször is a női főszereplő, Horti Lilla, az opera Annájának kivételes tehetségű megformálója…

Mi, akik részesei lehettünk a szereplőgárda lenyűgöző előadásának, biztos, nem csak kérését teljesítve maradunk hűek - a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar fáradhatatlan muzsikusai, karmesterük, valamint a vendégművészek és kórus által életre hívott - örök értékű ZENÉHEZ.

Fejesné Pálfy Zsuzsa

Galéria

További programok »

FEL