Színházak az egyszülősökért - A Jókai színház is eljuttatja az ajándékcsomagokat

2022. december 15. 16:47 | behir.hu

Karácsony közeledtével az Egyszülős Központ – támogatói felajánlásoknak köszönhetően – 200 vidéki és 200 budapesti egyszülős családot lep meg az ünnepekre egyenként 40 ezer forintos ajándékcsomaggal. A megyeszékhelyek színházainak segítségét kértük ahhoz, hogy a vidéken élő családoknak is el tudjuk juttatni a csomagokat. Felhívásunkra országos összefogás alakult ki a színházak részéről, akik minden megyébe elviszik az ajándékokat a színházukba, ahol a szülők át tudják azokat venni.

– Már hagyománynak számít, hogy minden évben karácsonyi adománygyűjtő kampányt indítunk, amelynek célja, hogy az ország különböző megyéiben élő, nehéz helyzetű egyszülősök közül legalább 400 család boldogabban tölthesse az ünnepeket. Az ajándékok eljuttatásához segítségre volt szükségünk, ezért ebben az évben „Színházak az egyszülősökért” címmel kampányt indítottunk: az Egyszülős Központ karácsonyi nagykövetének kértük fel a megyeszékhelyek színházigazgatóit, akik a saját városukban adják át az általunk összekészített ajándékcsomagokat. A felkérést kivétel nélkül minden megkeresett színház elfogadta, így minden megyébe tudunk csomagot küldeni az egyszülős családoknak. A csomagokat tartalmát a Henkel Magyarország és a Erste Bank Hungary Zrt. támogatásából állítottuk össze – olvasható az Egyszülős Központ közleményében.

Szerdán színházak képviseletében a nagykövetek átvették az Egyszülős Központ karácsonyi csomagjait, hogy karácsonyig 200 vidéken élő egyszülős családnak eljuttassák azokat. Az eseményen Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára és Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd a Bánfalvy Stúdió felajánlásaként a színitanoda növendékei adtak elő egy rövid műsort.

Az ajándékcsomagokat az alábbi színházak igazgatói, illetve képviselői juttatják el a vidéken élő egyszülős családoknak: 


Pécsi Nemzeti Színház

Békéscsabai Jókai Színház

Miskolci Nemzeti Színház

Szegedi Nemzeti Színház

Vörösmarty Színház - Székesfehérvár

Győri Nemzeti Színház

Csokonai Színház - Debrecen

Gárdonyi Géza Színház - Eger

Szigligeti Színház - Szolnok

Zenthe Ferenc Színház - Salgótarján

Csiky Gergely Színház - Kaposvár

Móricz Zsigmond Színház - Nyíregyháza

Weöres Sándor Színház - Szombathely

Veszprémi Petőfi Színház

Hevesi Sándor Színház - Zalaegerszeg

Katona József Színház - Kecskemét

Emellett a szekszárdi egyszülős családoknak Deregán Gábor, a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottságának főtitkára juttatja el az ajándékokat.

További programok »

FEL