Gazsy Endréről neveztek el rajz szaktantermet nemrégiben Békéscsabán, a Kazinczy iskolában. Az ünnepséggel és egy emlékkiállítással tisztelegtek a csabai festők egykori nagymestere előtt. Gazsy Endre rajzpedagógus fiával, Gazsy Endrével és Szeverényi Mihály festőművésszel a 7. Tv Művészbejáró című műsorában Szabó Rita műsorvezető beszélgetett.
– Hogyan jött annak az ötlete, hogy egy szaktanteremmel tisztelegjenek a pedagógus emléke előtt?
Szeverényi Mihály: – Öt évvel ezelőtt, amikor Gazsy Endre emlékkiállítás volt a Munkácsy Emlékházban, akkor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy vajon mikor találkozunk legközelebb úgy Gazsy rajongókkal, hogy még kiállítást is nézhetnénk esetleg. Akkor eszembe jutott, hogy a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában elneveztek már ének szaktantermet valakiről, biológia szaktantermet szintén legendás pedagógusról. Mivel a 10-es iskolát összevonták a 2-es iskolával, az utódiskola a Kazinczy lett, megkerestem az akkori igazgatót, Szeleczki Erzsébetet, hogy mi lenne, ha a rajztermet Gazsy Endréről neveznék el. Nagyon jó fogadtatásra talált az ötlet. Miután nyugdíjba ment Szeleczki Erzsébet – egy kiváló életpálya állt mögötte –, az új igazgatónővel, Laczkó Irénnel is felvettem a kapcsolatot, elmondva, milyen jó lenne hogyha ez megvalósulhatna.
– Kedves Endre, Ön hogyan éli meg, hogy édesapja előtt ily mód tisztelegnek?
Gazsy Endre: – Nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom. Annak különösen örülök, hogy Békéscsabán, ahol igazából otthonra találtak, ilyen szép gesztust kapunk. Nagyon nagy öröm ez a családunknak. Az pedig csodálatra késztet minket, hogy az 1982-es halála után ennyire sok évvel is milyen elevenen él az emléke. Ezt mindenképpen nagyra értékeljük, és nagyon köszönjük minden kezdeményezőnek, aki ebben tett valamit, hogy egy ilyen szép kiállítást, és egy ilyen szép szaktanterem megnyitót ünnepelhettünk.
– Kedves Mihály, miért volt fontos az önök számára, hogy egy teremavatóval is tisztelegjenek a pedagógus előtt?
Szeverényi Mihály: – Igen, úgy gondolom, hogy ilyen formátumú rajzpedagógus és festőművész, mint amilyen Gazsy Endre volt, egy kincs. Addig, amíg a szívünkben él az ő emléke, és magunkkal visszük azokat az értékeket, amit tőle kaptunk, addig érdemes időről időre emlékkiállításokat rendezünk. Fontos az is, hogy a jövő generációja is látja ott a rajzteremben, a Kazinczy iskolában, hogy volt egy ilyen kiváló rajztanár pedagógus.
– Endre is említette, hogy régóta tisztelegnek a pedagógus emléke előtt. Ön mit gondol, minek köszönhető az, hogy a csabaiakban a mai napig ennyire a köztudatban él? Mennyire szívesen emlékeznek vissza rá?
Szeverényi Mihály: – Röviden összefoglalva: sokat beszélgettünk Gazsy Endréről, és az ő feleségéről, Éva néniről, aki pedig énektanárnő volt. Ők egy lelkülettel, egy szellemben tanították a jövő nemzedékét, azaz akkoriban minket. Pótmamák és pótpapák voltak ők nagyon sokunk számára. Bárki, aki régi tanítványuk volt, lelkesedéssel beszél róluk. Ez annak köszönhető, hogy ők ízig-vérig olyan pedagógusok voltak, akik nagyon-nagyon szerették a gyerekeket. Persze nemcsak a gyerekeket, a felnőtteket is. Olyan történetekre emlékszem, hogy állok 13 évesen 1964-ben a 10-es iskola aulájában, és Gazsy Endre bácsi megérkezik az iskolába. Az első, akibe belebotlik, az a Marika néni, a takarító néni. És akkor odamegy hozzá: kezit csókolom Marika. Aztán jön egy diák, odamegy, megöleli Bandi bácsit. Állandóan körülötte szerettünk lenni. Mert mindig kaptunk jó szót, mindig kaptunk simogatást, mindig biztatott minket, nem beszélve arról, hogy a pedagógusi munkája és az alkotótevékenysége is példaértékű és emlékezetes számunkra. Rengetegen mondják, hogy engem is tanított, meg engem is tanított. Vízvezeték szerelő, aki elvitte a gyerekeit kirándulni Pestre, ő így magyarázta a gyerekeinek, hogy látjátok, ezek a dór oszlopok, ezek jón oszlopok, itt a timpanon, ez a barokk stílus, bent a múzeumban már ő magyarázta, mert ezt mind-mind megtanultuk Bandi bácsitól. Tanultunk tőle nagyon-nagyon sokat, de emberi oldalra a legfontosabb, az, hogy mennyire szeretett minket, és mennyire nevelt minket.
– Ön mint diák hogyan emlékszik vissza Bandi bácsira, Endre pedig mint a fia az édesapjára. Milyen emlékei vannak róla?
Gazsy Endre: – Ahogy mondtam is, nagyon régen meghalt, de valójában az én emlékeimben, az én érzéseimben nagyon is jelen van. Szinte minden nap foglalkozom vele. Nagyon mély, és fontos emlékeim vannak róla. Ebben biztos, hogy közrejátszanak azok is, hogy a képek is őrzik őt a mi családi otthonainkban. Tehát ezek a képek vesznek körbe. A gyerekeim, unokáim mindannyian ezeket a képeket nézik, és beszélünk az édesapámról, a nagypapáról, a dédpapáról. Szóval ő valahogy nem szűnik meg számunkra létezni. Ebben, amit Misi is említett, biztos hogy ilyen dolgok is benne vannak, hogy nagyon közvetlen, nagyon alaposan felkészült ember volt, nagyon sokat tanultunk tőle, mintát adott nekünk arra, hogyan viszonyuljunk a világ szép dolgaihoz. Ez ránk is hatott, ahogy az említett példa is. Ha megyünk bárhova, akkor mindig eszembe jut, hogy ő ezt így mondta volna. Én is így próbálom továbbadni a gyerekeimnek. A meglepő, a számomra megszokhatatlan meglepő dolog az, hogy ez így van sok más emberrel is, merthogy én a fiaként így emlékszem, azt hiszem ez így természetes. De ez a másik, ezt nem tudom megszokni, ez minden alkalommal nagyon nagy örömet okoz nekem.
– Köztudott, Bandi bácsinak érzéke volt arra, hogy felfigyeljen a tehetséges diákokra. És ahogy elhangzott, nagyon sok csabai festőnek volt egykori mestere. Ön mit gondol erről, vagy hogyan látta ezt annak idején?
Szeverényi Mihály: – Gazsy Bandi bácsi, Gazsy Endre a példaképünk volt. Annyira, hogy ő földrajz-rajz szakos tanár volt, és én is az lettem. Kulturális programokat szervezett, vetélkedőket vezetett le. Egyszer csak én is vágytam arra, hogy irodalmi kávéházat szervezzünk, és ott ugyanúgy konferáljak, ugyanúgy csokornyakkendőben, mint ahogy Bandi bácsi tette ezt. Mindent úgy szerettünk volna csinálni, és úgy gondolkoztunk, ahogy ő. Olyan értékrendje volt Gazsy Bandi bácsinak, ami szokatlan volt a 60-as években. Olyan európai értékrenddel, olyan műveltséggel rendelkezett, hogy behozta a mi életünkbe is a művészettörténetet, a történelmet, az etikát. Lehet látni a kiállításon, a rajzteremben, a Kazinczy Ferenc Általános Iskola rajztermében az ő tanmeneteit. Kartonra lerajzolta 5-6-7-8. osztálynak minden rajzóráját. És ott minden egyes rajzhoz, kis rajzocskához, festményhez, hogy mit fognak majd csinálni, minden egyes festményhez leírta a szakmai félmondatot, hogy mondjuk egy szerkezeti rajz, vagy perspektíva, vagy valami ilyesmi. És mindegyikhez odaírt pirossal egy félmondatos magvas gondolatot. Mindig az igaznak élj. És ő azon a rajzórán erről beszélt. És az igazra tanított minket, a jóra tanított minket, a kultúrára tanított minket, és a modern művészetre tanított minket.
– Elhangzott, hogy ő nemcsak egy tanár volt, de alkotott is. Mit lehet tudni az emlékkiállításról?
Gazsy Endre: – Közel húsz kép van az emlékkiállításon. Mindannyian Misiék és a mi családunk falairól kerültek le, ez egy kis kamara kiállítás. Igazából csak alá akartuk húzni egy kicsit azt, hogy egy festészetben is jártas emberről van szó. Ezzel a pár hetes kiállítással inkább örömöt szeretnénk szerezni azoknak az embereknek, akik most nem tudtak idejönni a kiállításra. Úgy érezzük most, hogy a képek a helyükre kerültek. Hogy igazából egy nagyon szép sarka lett ennek a folyosónak, ahol mindez látható. A gyerekek, akik a szünetben kijöttek, és nézegették, nagy örömmel fogadták. Kérdezgették, hogy miről van szó. Nagy érdeklődés övezte már ezt a kis összeállítási munkánkat is, úgyhogy csupa pozitív gondolatokat kaptunk.
– A jövőben terveznek-e hasonló kezdeményezést?
Szeverényi Mihály: Egy következő alkalommal megint kitalálunk majd valamit, hogy emlékezhessünk Gazsy Bandi bácsira. Amíg mi élünk, meg a gyerekeink élnek, meg az unokáink élnek, addig biztos, hogy lesznek ilyen rendezvények. Mert már a kis unokám is, a négy és fél éves kis unokám is ha ránéz a képre a lakásunkban, tudja, hogy azt a képet Bandi bácsi festette. Tehát már ő is tudja, hogy ki volt Gazsy Bandi bácsi.
