Szerdáig már több, mint hetvenezer embert oltottak be Békés megyében

2021. április 10. 10:14 | Hidvégi Dávid

A hét közepén már elérte a százezret az oltások száma Békés megyében. Vannak, akik már a második oltást is megkapták, míg egyre több regisztráltat hívnak be az első vakcina felvételére. Naponta akár 2400 embert is beolthatnak, ha több, mint 20 oltóhely üzemel egyszerre.

Egyre több olyan 60 év alatti személyt hívnak be az első oltásra, akinek nincs krónikus betegsége – ugyanakkor ez a körzetek átoltottságától függ. A házi orvosok a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő listája alapján oltanak, így először az időseket és a 60 év alatti krónikus betegeket hívják be. A megyében 7 településen üzemelnek oltópontok összesen 20 oltóhellyel, így napi szinten akár 2400-an is felvehetik a koronavírus elleni oltásokat. A lakossági oltások mellett a rendvédelem munkatársai és a pedagógusok is folyamatosan érkeznek az oltópontokra. A kórházakban Pfizer és Szputnyik V vakcinákkal oltanak

– Békés megyében a szerdáig mintegy százezer szúrást végeztünk el, ami első és második körös oltásokat jelenti. Mintegy 73 ezer lakos kapta meg a vakcinát. A megye átoltottsági aránya megfelel az országos átlagnak. Annak is örülünk, hogy húsvét után az országban elértük a 2,5 millió beoltottat – mondta a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa, dr. Becsei László.

További programok »

FEL