Szemtanúkat keresnek a békéscsabai rendőrök

2019. április 11. 15:52 | behir.hu

Személyautóval száguldozott, és a rendőrök jelzésére sem akart megállni egy férfi Békéscsabán. A rendőrök elfogták és keresik azokat a járművezetőket, gyalogosokat, akik látták, hogy a férfi szabálytalankodott, illetve azokat, akik részesei voltak a közlekedési helyzetnek.

Békéscsabán, a Baross utca és a Luther utca kereszteződésében április 10-én, 15 óra 45 perc körül a rendőrök ellenőrizni akartak egy Mercedes személygépkocsit és annak vezetőjét. A férfi a tilos jelzésnél állt, de amikor a rendőrök jelezték neki, hogy álljon félre, elindult. A Luther utcán ment, majd az Irányi utca kereszteződésében figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést. A pirosnál álló járműveket kikerülte úgy, hogy a szabálytalanul áttért a menetiránya szerinti baloldalra. Hasonlóan szabálytalanul közlekedett a Kinizsi utca kereszteződésében is. Nagy sebességgel hajtott, mindkét helyen fékezésre, irányváltoztatásra kényszerítette a járművezetőket. Emellett az utóbbi kereszteződésben azt is látták a rendőrjárőrök, hogy több gyalogos, akik szabadjelzésen akartak átmenni a gyalogos-átkelőhelyen és már az úttesten voltak, visszaléptek a járdára azért, hogy ne üsse el őket. A férfi több utcába is behajtott (Szigetvári utca, Czakó utca, Jókai utca, Tomori utca, Rákóczi utca, Illésházi utca), mindenhol gyorsan ment.  Végül a Szabó Dezső utcában állt meg, ahonnan el akart szaladni, de a rendőrök elfogták.

A rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok a járművezetők, akiket az ezüstszínű Mercedes vezetője a Luther utca – Irányi utca, vagy a Luther utca – Kinizsi utca kereszteződésében fékezésre, irányváltoztatásra kényszerített. Azoknak a gyalogosoknak is várják a jelentkezését, akik a Kinizsi utca kereszteződésében át akartak menni a zöldön, de vissza kellett lépniük a járdára, hogy ne üsse el őket. A büntetőeljárást segíthetik azok is, akik látták a kereszteződéseknél történt közlekedési szabálysértéseket.

 

Bejelentést lehet tenni a Békéscsabai Rendőrkapitányságon (Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3., telefonszám: 66/523-700), valamint két ingyenes számon, a 112-es segélyhívón és a „Telefontanú” 06/80 555-111-es számán is a nap 24 órájában fogadják a hívásokat. A „Telefontanún” akár név nélkül is lehet bejelentést tenni. A rendőrség előre is köszöni a segítséget!

 

Forrás: police.hu

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
2024. március 28. 09:20
FEL