Szemét a szántóföldön

2020. március 3. 16:02 | behir

Békéscsabán, egy raktár kiürítésekor egy férfi elvállalta, hogy elhordja a hulladékot. Fém is volt közötte, azt akarta leadni, a maradékot pedig kitette egy szántóföldre. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Nagy mennyiségű szemetet találtak 2019 márciusában Telekgerendás külterületén, egy szántóföldön. A kartondobozok egyikében számla, szállítólevél is volt. A rendőrök megkeresték azt a céget, amelynek adatai szerepeltek az iratokon. Kiderült, hogy ki kellett üríteniük az egyik bérelt raktárukat, és egy férfi felajánlotta nekik, hogy elszállítja a hulladékot, de végül nem is vitt el mindent. A szolnoki vállalkozó kihallgatásán azt mondta, hogy azért jelentkezett a hulladékszállításra, mert látta, hogy van benne fém, amit le tud adni. A maradékot pedig azután rakta le a szántóföldre, miután valaki mondta neki, hogy tud fűteni a papírdobozokkal és el is magyarázta neki, hova tegye le azokat. A dobozokban veszélyes hulladék is volt.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a vállalkozót hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2020. március 2-án továbbította a Békéscsabai Járási Ügyészségre.

Forrás: police.hu

Galéria

 

 

Ezek is érdekelhetik

FEL