Személyeskedés helyett: A FIDESZ – KDNP képviselőcsoportjának közleménye

2017. október 2. 17:02 | behir.hu

Békéscsaba közgyűlésének FIDESZ – KDNP képviselőcsoportja közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe. A közleményt az alábbiakban, változtatás nélkül olvashatják.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata februári közgyűlésén hozott döntése értelmében egy munkacsoport állt fel, melynek feladata annak vizsgálata volt, hogy a város által ellátott közfeladatok önkormányzati cégben történő ellátása milyen módon valósulhatna meg.

A munkacsoport a nyár folyamán több ülést tartott és véleményt terjesztettek a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elé, majd annak támogatásával a közgyűlés elé. A cél az volt, a városi közszolgáltatások megvalósítása a lakosság igényeihez a korábbinál jobban igazodó módon valósulhasson meg.

A jelenleginél jelentősen gyorsabb, rugalmasabb reagálást biztosíthat mind a szolgáltatások, mind a beszerzések (például játszótéri eszközök, padok, stb.) vonatkozásában, hiszen jelen helyzetben sokszor akár másfél év is eltelik a lakossági igény megfogalmazásától az önkormányzati beszerzésig.

Az önkormányzat saját tulajdonában álló társaság által megvalósított tevékenységekhez nem szükséges hosszadalmas, több hónapon át tartó közbeszerzési eljárásokat lefolytatni. Az önkormányzat legfőbb választott szervezete, a közgyűlés döntése alapján a források biztosítása esetén haladéktalanul történhet a megvalósítás.

Az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaság költséghatékonyabb gazdálkodást biztosíthat, hiszen profitját visszaforgathatja a közszolgáltatások színvonalának emelésére. Az előzetes számítások szerint a működés vonatkozásában megtakarítást érhetünk el a piaci alapú külső, sok esetben nem békéscsabai vállalkozások által felszámolt díjazáshoz képest.

Az önkormányzat költségvetéséből ezen célokra történő ráfordítás mindenképpen a városban, helyben marad, az önkormányzati, a csabai polgárok pénzéből működő, azokat szolgáló cégcsoport gazdasági erejét tudja erősíteni, egyes állításokkal ellentétben kiszervezésről nem, sokkal inkább az önkormányzat pénzügyi rendszerébe történő visszaszervezésről lehet beszélni.

Városunk kiegyensúlyozott költségvetésének biztosítása érdekében szükségesnek látjuk a közszolgáltatások megvalósítása során a takarékos gazdálkodást, lehetséges ésszerű megtakarítások elérését.

Képviselőcsoportunk vezetője hozzászólásában semmiféle módon nem kezdeményezte a polgármester szólási jogának, joggyakorlásának korlátozását, hanem a képviselők számára kezdeményezte, egyes, a költségvetést érintő esetekre a szervezeti működési szabályzat módosítását, többlet szólási lehetőség biztosításával.

"Személyeskedés helyett…

 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
FIDESZ – KDNP Képviselőcsoport"

További programok »

FEL