Száz kilométert gyalogolnak a zarándokok

2016. április 21. 11:34 | Fekete Kata

Tizenkét zarándok indult el gyalog Gyomaendrődről Nagyváradra csütörtök reggel.  A búcsújárók a Körös gátján haladva Körösladány, Újiráz, Komádi, majd Körösszakál érintésével érkeznek Nagyváradra április 24-én. A csoporthoz új hívők is csatlakoznak menet közben. 

Szonda István, az út szervezője elmondta, ez az ötödik zarándokútjuk Nagyváradra. A hosszú gyaloglás előtt a gyomaendrődi Szent Imre templomban mondtak értük és útjuk sikeréért szentmisét. Dr. Dénes Zoltán plébános arra kérte a csapatot, hogy út közben ne csak saját személyes fogadalmaikért és a bűnbocsánatért imádkozzanak, hanem azért is, hogy a világban érjen véget a keresztények üldözése. Szonda István hozzátette: idén sok az olyan jelentkező, akik most először vállalkoztak zarándoklatra. Az útra kelők zöme 30-60 év közötti. A csoport első nap 34, második nap 32, harmadik nap 37 kilométert tesz meg. Visszafelé busszal vagy autóval utaznak, de olyanok is akadnak majd, akik szintén vállalják gyalog az utat.

FEL