Szalagkorlátnak tolta a másik autót, de nem állt meg segíteni a gerendási sofőr

2024. március 12. 10:12 | behir.hu

Cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy büntetett előéletű 35 éves gerendási illetőségű, de gyulai tartózkodási helyű férfi ellen, aki megállás nélkül továbbhajtott egy általa okozott közlekedési baleset helyszínéről. 

A férfi 2023. április 07-én a késő esti órákban egy személygépkocsit vezetve közlekedett Gyula lakott területén kívül a 44. számú főúton Gyula felől Békéscsaba irányába. A férfi a külső forgalmi sávban történő haladása közben nem tartott megfelelő követési távolságot, ezért hátulról nekiütközött az előtte, vele azonos irányban, szabályosan közlekedő személygépkocsinak, majd fékezés és balra történő elkormányzást követően a belső forgalmi sáv mellett húzódó szalagkorlátnak ütközött. Az ütközés következtében a vétlen gépkocsi bal hátsó kereke kitört, a hátsó karosszériaelemei és lámpateste megrongálódott, míg a terhelt által vezetett gépjármű első vészhárítója, jobb oldali első sárvédője és ajtaja, a jobb oldali visszapillantó tükre, a jobb oldali kerékfelnije megrongálódott, valamint a jobb oldali első kereke légvesztetté vált. A terhelt a hanghatással is járó ütközést, a járművek rongálódását észlelte, azonban nem állt meg, a baleset helyszínéről anélkül távozott, hogy meggyőződött volna arról, hogy a baleset folytán valaki megsérült-e, segítségnyújtásra szorul-e. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, de reális veszélye volt annak, hogy a vétlen autó sofőrje vagy utasa megsérülnek.

A terhelt a cselekményével megszegte a KRESZ 27.§ (1) bekezdésében foglaltakat, amely szerint járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni. Megszegte továbbá a KRESZ 58.§ (1) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani, és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. 

A nyomozás során felmerült, 340.000.-Ft-ot meghaladó bűnügyi költséget is neki kell majd megfizetnie az ügyészség indítványa szerint.

 

További programok »

FEL