Szabó Orsi 50 méteres hátúszásban indul a Junior Úszó VB-n

2019. augusztus 20. 15:39 | Szendi Rita

Szabó Orsolya Adél, aki a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium tanulója, Budapesten a DMTK versenyzője, augusztus 23-án méretteti meg magát 50 méteres hátúszásban a 7. Junior Úszó Világbajnokságon.

Szabó Orsolya az edzőtábor után már a Duna Arénában folytatja a felkészülést, ahol izgatottan várja, hogy rajtkőre állhasson a hazai közönség előtt.

130 nemzet, több mint 1000 versenyzőjének részvételével augusztus 20-án elstartol a Junior Úszó Világbajnokság a Duna Arénában, ahol a fiatal úszócsillagok csapnak majd össze, és ha mindez még nem lenne elég, akkor különleges programok is várják az érdeklődőket.

Sztárúszóink közül a kwangdzsui vb aranyérmeseivel is lehet majd találkozni, azaz Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf is ott lesz a Duna Arénában, hiszen kell a buzdítás a magyar junior válogatott tagjainak, akik már alig várják, hogy hazai közönség előtt lépjenek rajtkőre.

További programok »

Úszás

Uszonyosúszó Európa-bajnokság – Tíz arany, öt ezüst és négy bronz lett a vége

Kiss Nándor aranyat, Mozsár Alex pedig ezüstöt nyert a gödöllői uszonyosúszó Európa-bajnokság zárónapján. A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint mindketten a 800 méteres búvárúszás döntőjében szereztek érmet. A magyar küldöttség így 10 arannyal, 5 ezüsttel és 4 bronzzal fejezte be a kontinensbajnokságot.
2023. július 24. 10:00
FEL