A kora délutáni lakossági fórumra bő kéttucatnyian érkeztek. Nagy volt a fluktuáció, hiszen valaki félidőben elment, többen később érkeztek.
– Megkezdődik a békéscsabai fásítási program kivitelezési munkálatainak a folyamata – mondta Opauszki Zoltán önkormányzati képviselő. – A Life Plus program részeként, összességében több, mint 15 hektár nagyságú területen, több mint százezer facsemete telepítésére kerülhet sor különböző helyszíneken. Az egyik a Báthory utca és a Csorvási útra vezető dűlő közötti terület, ahol magágyi (magról nevelt – S. T.) csemetékkel erdőtelepítés történik, ezenkívül például a CsabaPark területén kétszer másfél hektáron erdőrekonstrukció történik. Azonfelül a szennyvíztisztitó telep környezetében, a Lencsési lakótelepen, a Haán Lajos tér és Szabó Pál tér környezetében, illetve a Franklin utca végében – mindhárom helyszínen fásítási projektet valósítunk meg.

Nagy Ferenc, Sódar Anita, Frankó Róbet, Dézsi Ferenc, a Sorbus Szolgáltató Kft. képviseletében és Opauszki Zoltán –
Fotó: Such Tamás / behir.hu
Nagy Ferenc alpolgármester elmondta, ez Békéscsaba legnagyobb fásítási akciója, hiszen 15 hektáron, három nagy és több kisebb helyszínen, összesen 100 ezer fát ültetnek el.
– Békéscsabán sok fa, ellenben viszonylag kevés erdő van, ezúttal többségében erdőket telepítünk, amelyek a levegőminőséget javítják – jegyezte meg. – Ahogy mondották volt, a fát nem magunknak, hanem gyermekeinknek és unokáinknak ültetjük.
– Ez a fásítási program az Európai Unió és a magyar kormány mintegy 100 millió forint értékű támogatásával valósul meg. A kivitelező a Sorbus Szolgáltató Kft. – ismertette Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési NKft. ügyvezetője.
Frankó Róbert erdőmérnök a 60 ezer fa képviseletében hozzáfűzte, az ültetés egyéves magágyi csemetével történik, amelynek kiemelése normál viszonyok mellett október végén, november közepén zajlik. Az ültetés leghamarabb november végén kezdődik és egészen 2026 márciusáig elhúzódhat, állítása szerint ez attól függ, milyen időjárás és talajkörülmények lesznek, illetve a technológiai előírást mennyire tudják tartani.

A hasonló, megszokott fórumokhoz képest viszonylag hamar interaktívvá vált az esemény. Például többen kíváncsiak voltak arra, hány féle fát ültetnek. Felmerült, konzultáltak-e a 60 ezer fásokkal? – Én vagyok a 60 ezer fások szakértője – válaszolta Frankó Róbert. – És igen, konzultáltam ma reggel magammal.
Megemlítette, klíma- és szárazságtűrő elegyes erdőt szeretnének létrehozni. Legalább nyolc fafajt ültetek: többek között korai juhart, mezei juhart, mezei szilt, vénic-szilt, madárcseresznyét, vadkörtét, magyar kőrist és ezüst hárst – fogalmazott.
Hozzátette, először zárt erdőt nevelnek, hogy beálljon az ökoszisztéma, de ahhoz, hogy az később parkerdőként működjön, legalább 8-10 évnek kell eltelnie. Majd az első tisztításkor választják ki, mi marad vissza, azt követően alakítják ki a sétálóutakat, akkor történik meg a padok elhelyezése is.
Elhangzott, a leendő erdő közepén egy lakatlan tanya áll, ahova olykor hajléktalanok térnek be. Ezzel kapcsolatban Nagy Ferenc megjegyezte, bejelentést kell tenni, ugyanis a hajléktalan ügyet a közterület a rendőrséggel közösen felügyeli. A tanya bontás viszont jegyzői hatáskörbe tartozik.
Már a ma létező vadállománnyal is számolni kell. Ezzel kapcsolatban egy fiatal nő megkérdezte: – Szabad az őzikéket etetni? – Lehet, de akkor még többen lesznek – érkezett a válasz.
*
A második lakossági fórum helyszíne szeptember 9-én (kedd), 16 óra 30 perckor, a CsabaPark – Körte sor felőli fogadóépülete előtti téren lesz.
