Súlyos szankciókkal járhatnak a földszerzés utáni mulasztások

2024. március 20. 14:42 | behir.hu

A földforgalmi szabályozás nem csupán a termőföld szerzésének kereteit szabja meg, hanem előírásokkal bástyázza körül a földhasználatot is.

Dr. Cseh Tibor András, a Magosz főtitkárának írása.

Termőföldet 1 hektár fölött csak földműves szerezhet, akinek azt is vállalnia kell, hogy a föld használatát másnak nem engedi át. Fontos tudni, hogy ez a tilalom nincs időkorláthoz kötve, sőt még a későbbi tulajdonosokat is köti (2022-től már az ajándékozási szerződésben is vállalni kell ezt a kötelezettséget). Ez egy szigorú szabály, de az a jogalkotói szándék húzódik meg mögötte, hogy aki földet vásárol, az a gazdálkodás céljából szerezze meg azt. A szerződésben azt is vállalnia kell a szerző félnek, hogy a tulajdonszerzés időpontjától számított öt évig más célra nem hasznosítja majd a földet.

A földek haszonbérletéhez szintén földművesnek kell lenni, de ezenkívül a mezőgazdasági termelőszervezetek is élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ez utóbbiak olyan jogi személyek, melyek alaptevékenysége a mező-vagy erdőgazdasági tevékenység, árbevételének több mint fele is ebből származik és vezető tisztségviselője szakmai végzettséggel vagy tapasztalattal rendelkezik. A haszonbérleti szerződésben is vállalni kell azt, hogy a szerződés fennállása alatt a föld használatát másnak nem engedi át, azt maga használja, és ennek során eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének.

A kormányhivatal bizonyos esetkörökben utólagos ellenőrzést is végezhet, amelyre sor kerülhet hivatalból és bejelentés alapján is.

A kormányhivatal az alábbiakat vizsgálhatja a földszerzést követően:

A tulajdonjogot vagy használati jogot szerző fél

- nem tartotta be a szerzéshez vállalt kötelezettségeket vagy a szerzéshez szükséges feltétellel nem rendelkezik
- a szerzés feltételeként az e törvényben előírt meghatározott célú földhasználattól, tevékenységtől tartósan eltért,
- földműves illetve mezőgazdasági termelőszervezeti minősége bármely okból megszűnt, vagy
- nem teljesítette a Fétv. 18/A–18/C. §-ában és 55/A–55/C. §-ában meghatározott kötelezettségeit.

A törvényben előírt földhasználat gyakorlatilag a más célú hasznosítás 5 éves tilalmát jelenti. Aki tehát bármely okból megszünteti a földműves státuszát, azzal szemben hatósági eljárás indul. Ez alól azonban értelemszerűen lesz egy kivétel: aki gazdaságátadási szerződést köt, annak ugyan megszűnik a földműves státusza, de természetesen mentesül a hatósági szankció alól.

Forrás: Agrokép

További programok »

FEL