Társtettesként elkövetett maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt öt testvér – egy 29, egy 37, egy 23, egy 32 és egy 21 éves kunágotai férfi – ellen, akik egy italmérő hely előtt bántalmaztak egy helyi fiatal férfit. A járási ügyészség arra is indítványt tett, hogy a bíróság a próbaidő tartamára rendelje el a három fiatalabb, büntetett előéletű terhelt pártfogó felügyeletét is.
A terheltek közül hárman, valamint a sértett 2024. november 9-én az esti-éjszakai órákban Kunágotán, az egyik sörözőben szórakoztak, szeszesitalt fogyasztottak. Az este folyamán az önhibából eredő ittas állapotban lévő terheltek, valamint az ugyancsak ittas állapotban lévő sértett között az italboltban szóváltás alakult ki. Később valamennyien kimentek az italmérő hely elé, ahol a három terhelt, valamint az időközben helyszínre érkező további két testvérük közösen bántalmazták a sértettet oly módon, hogy számtalan alkalommal a fején és a testén megütötték, illetőleg megrúgták az időközben a földre kerülő sértettet. A sértett bántalmazásának a hangoskodásra a helyszínre érkező polgárőrök megjelenése vetett véget. A terheltek bántalmazásának következtében a sértett – más sérülések mellett – 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, kétoldali állkapocscsont-törést szenvedett, valamint kitört két foga, a foggyökereket pedig műtéti úton kellett eltávolítani, amely maradandó fogyatékosságnak minősül.