A labda mellett a játékosok is repkedtek a homokban

2025. június 29. 19:00 | Gulyás Gergő

Negyedik alkalommal rendezte meg a Békés Vármegyei Kézilabda Szövetség a Gyulai Strandkézilabda Kupát a Gyulai Várfürdőben. A vasárnapi versenyen hat férfi és kilenc női csapat indult. A sportág egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, ez a kupa is nagy hagyományokra tekint vissza.

A mérkőzéseket a strandkézilabda szabályai szerint játszották, hivatásos bírók közreműködésével. Az összecsapások 2X10 percesek voltak, a pálya mérete pedig 12X27 méter volt. A csapatok javarészt Békés vármegyéből érkeztek, de voltak olyan nevezők is, akik más vármegyéből érkeztek, hogy megmérettessék magukat.

Milyó Alexandra, a verseny egyik főszervezője elmondta, hogy az esemény célja minden évben a sportág népszerűsítése, a közösségépítés és az aktív kikapcsolódás. Hozzátette, hogy eltérően a teremkézilabda szabályaitól, itt két pontos találatokat is tudnak szerezni a játékosok, ha attraktív megmozdulással lőnek gólt, legyen az 360 fokos fordulat vagy kínai figura.

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A Békés Vármegyei Kézilabda Szövetségnek az a célja egy-egy ilyen versennyel, hogy összehozza a vármegyén belüli csapatokat egy közös kupára. Ilyenkor a strandon mindenki egy kicsit felszabadultabb lehet, ezáltal építjük a közösséget és ezzel együtt csábítunk minél több embert, hogy próbálja ki ezt a sportágat, ami könnyűnek tűnhet, de egyáltalán nem az – fogalmazott a főszervező.

A hat férfi csapatot két darab hármas kalapba sorsolták, így a legjobbak megmérkőzhettek egymás ellen a bronzmeccsen és a döntőben is. A lányoknál három darab hármas csoport volt, itt a csoportgyőztesek játszottak egymás ellen keresztbe, és a végén a több pontot gyűjtő alakulat végzett az élen.

Herjeczki-Antal Jenifer még 2006-ban ismerkedett meg a sportággal és egészen 2012-ig válogatott szinten űzte a sportot. Mint mondta: 2008-ban egy Európa-bajnokságon is részt vett, ami hatalmas élmény volt számára. Mára már inkább csak hobbiként maradt meg neki a strandkézilabda, de mint fogalmazott: ennek a kupának van valamilyen személyes varázsa, így minden évben szívesen jön és méretteti meg magát.

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Ez egy nagyon szerethető sportág mindazok számára, akiknek valamennyire közük van a kézilabdához. Mindig jó hangulat van, lehet találkozni régi ismerősökkel. Még úgy is jó ide minden évben visszatérni, hogy már nem vagyunk aktív sportolók, de a sportág iránti szeretetünk mindig idehúz bennünket, ha a kupáról van szó – tette hozzá az egykori sportoló.

A verseny végén az első három helyezettet díjazták mindkét kategóriában, valamint a legjobb játékosok és kapusok teljesítményt egy különdíjjal is elismerték.

 

Galéria

További programok »

Gyula

Hol találkozhatunk a Mikulással a hétvégén? – Adventi programajánló

December 6-án és 7-én számos helyszínen várják a családokat izgalmas, ünnepi programokkal Békésben. Összegyűjtöttük a legfontosabb eseményeket, ahol a Mikulással is találkozhatnak a gyerekek, és mellette olyan eseményeket, ahol adventi élményben lehet részük a kicsiknek és a nagyok is.
14:56
FEL