Strandkézilabdások lepték el a Gyulai Várfürdőt

2022. június 19. 13:36 | Vincze Attila

Strandkézilabda bajnokságot rendezett a Békés Megyei Kézilabda Szövetség Gyulán vasárnap. Az esemény célja elsősorban a sportág népszerűsítése, valamint az aktív kikapcsolódás volt.

A Békés Megyei Kézilabda Szövetség 2021-ben rendezett először strandkézilabda tornát, a két napos esemény helyszíne akkor Békés-Dánfok volt. Mivel már a tavalyi létszámhoz képest többen jelentkeztek az idei kiírásra, ezért a szövetség úgy döntött, hogy két fordulót szervez. 

– A Magyar Kézilabda Szövetség nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a nyári időszakban, amikor a kézilabdaszezon szünetel – hiszen pihennek a játékosok, nincsen bajnokság – , akkor a strandkézilabdával népszerűsíti tovább a sportágat – fogalmazott Laurinyeczné Buday Veronika, a Békés Megyei Kézilabda Szövetség versenyigazgatója.

Az első forduló házigazdája a Gyulai Várfürdő lett. Az intézmény szolgáltatási és hálózati menedzsere a behir.hu-nak elmondta, hogy örömmel fogadták el a megyei kézilabda szövetség felkérését, helyet biztosítva a bajnokságnak. 

– Igazából évek óta nem volt sportrendezvény ezen a pályán, néha ugyan fociztak a fiatalok, illetve a gyerekek az úszótáborok idején, azonban most úgy gondoltuk, hogy végre egy kis színt és életet viszünk ezáltal is a fürdőbe. Nagyon sok csapat jelentkezett, a fiatalok a családjukkal, barátaikkal együtt érkeztek hozzánk, így ez egy igazi közösségi program is egyben – hangsúlyozta Beszterczeyné Bene Emese

A tornán hat női és két férfi felnőtt csapat vett részt, többek között Gyuláról, Csorvásról és Szarvasról is érkeztek játékosok. Kolléganőnk, a Békéscsabai Médiacentrum szerkesztő-riportere az újkígyósi Homoki Viperák gárdáját erősítette. Szabó Judit elárulta, hogy a strandkézilabda szabályai nagyban eltérnek a sportág hagyományos változatához képest.

– Itt például csak három-három játékos van a mezőnyben, illetve van egy nyúl, aki folyamatosan cserélhet a kapussal, és csak a kapus oldalában mehet fel az a játékos, tehát ha a másik oldalt megy le a pályáról, akkor neki vissza kell futnia azért, hogy a kapushoz visszamehessen – részletezte a fontosabb különbségeket. 

A Békés Megyei Strandkézilabda Bajnokság következő, és egyben utolsó fordulója július 2-án szombaton Békés-Dánfokon lesz. 

További programok »

FEL