Speciális állomásokat létesít az országos mentőszolgálat

2020. március 16. 16:37 | behir.hu

Mentesítő zónákat hoz létre az Országos Mentőszolgálat.

A mentőbajtársak egészségének megóvása érdekében úgynevezett mentesítő zónákat hozott létre az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) operatív törzse – közölte az OMSZ a Facebook-oldalán hétfőn.

Az intézkedés célja, hogy a koronavírus-gyanús betegeket szállító mentők kifejezetten erre a célra létrehozott telephelyen tudják elvégezni az eszközök pótlását és a fertőtlenítést. A közlemény szerint a fővárosban létrehozott speciális mentőállomáson már több egység is készenlétben áll, és itt egyszerre akár hat mentőautó „ózongenerátoros fertőtlenítése” is lehetséges.

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL