Sokan még a kézi juhnyírást is kipróbálták

2023. május 1. 07:33 | behir.hu

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság „Birkanyírás – juhászok élete a Kardoskúti-pusztán” című programja a közelmúltban, amelynek helyszíne Kardoskút Pusztaközpontban volt.

Csaknem hetven érdeklődő vett részt a programon, köztük sok gyermek. Az egyik orosházi iskolából kerékpáron érkezett diákcsoport. A rendezvény ideje alatt a résztvevők külön belépőjegy nélkül tekinthették meg a Kardoskúti Madárvonulás Múzeumának gazdag anyagát. Népszerűnek bizonyult a kézműveskedés, sokan kipróbálták a nemezelést. A résztevők megkóstolhatták és meg is vásárolhatták Dani Jánosnak, a KMNPI Nemzeti Parki Termék Védjegyet birtokló termelőjének hagyományos eljárással készült sajtjait és egyéb tejtermékeit.

A nap fő attrakciója a birkanyírás volt, melynek keretében Dani István, juhász hagyományos módszerrel, azaz kézi ollóval nyírta a juhokat. A nyírást a vállalkozó kedvű gyermekek és felnőttek is kipróbálhatták, így a két cigája és egy racka juhot hamar megszabadították téli bundájuktól.

A bemutató keretében szó esett arról, hogy az állatok kihajtásának, azaz a legeltetési szezon kezdetének időpontja hagyományosan Szent György napja, azaz április 24. A kihajtás előtt a juhok gyapját lenyírják. Így történik ez minden évben a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sóstói Állattartótelepén tartott juhok esetében is.

A bemutatón szó esett arról is, hogy az őshonos házi  állatok jelentős szerepet töltenek be a védett területek természetvédelmi kezelésében. Igazgatóságunk állattartási tevékenysége génmegőrzési célokat is szolgál. A tavaszi esőzéseknek köszönhetően a Kardoskút környéki gyepek most kiváló táplálékot szolgáltatnak a legelő állatoknak.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

Itthon

Kinyílik a világ a csabai diákok előtt: Megkezdődtek az Erasmus Days programjai

A határokon átívelő tapasztalatszerzés, a nemzetközi szakképzési együttműködések és az európai lehetőségek állnak az október 12. és 17. között zajló Erasmus Days fókuszában. A Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Gyulai úti központi épületének konferenciatermében tartott nyitórendezvényen nemcsak a nemzetközi projekteket és jó gyakorlatokat mutatták be, hanem a szervezet egyedülálló sikereit is értékelték.
2026. október 12. 17:49
FEL