SNI-s gyermekeknek szervezett tábort az Átkarolva Egyesület

2026. július 21. 12:54 | Babcsák Dóra

Mozgással, játékkal és mesékkel telik az Átkarolva Egyesület sajátos nevelési igényű gyermekeknek szervezett tematikus tábora. A Mocorgó-móka elnevezésű héten a résztvevők játékos formában mozognak, miközben a foglalkozások a komplex fejlődésüket is segítik.

Az Átkarolva Egyesület a nyári szünetben négy tematikus táborral várja a sajátos nevelési igényű gyermekeket a Remonda Szabadidős, Lovas és Sport Egyesület területén. A mostani, Mocorgó-móka elnevezésű tábor középpontjában a mozgás áll, a programokat azonban úgy állították össze, hogy a gyerekek fejlődése mellett az élményszerzés és a közösségi kapcsolatok kialakítása is fontos szerepet kapjon.

– A nyár folyamán élményt és kalandot szeretnénk adni a gyerekeknek, közben pedig nagyon fontos, hogy fejlődjenek is. A különböző mozgásformákat és tevékenységeket játékos formában ötvözzük, így próbálunk segíteni a különböző fejlődési szinten lévő gyermekeknek – fogalmazott Gábrielné Zelman Edit, az Átkarolva Egyesület elnöke.

 

 

A táborban a nagymozgásoktól egészen a finommotorikáig több terület fejlesztésére figyelnek. A mozgásos programok mellett a gyerekek szociális készségei is fejlődnek, hiszen a tábor közösségi élményeket kínál számukra.

A táborozók egy tanösvényen is végigmentek, ahol különböző játékos feladatokkal találkoztak. A gyerekeknek például kavicsokon kellett áthaladniuk, miközben egyensúlyoztak – a feladat egyszerre fejlesztette a mozgáskoordinációt és az egyensúlyérzéket. A hét további részében méhész és kutyaterapeuta is érkezik a gyermekekhez.

– Ez egy komplex fejlesztés, ami a nagy mozgásoktól kezdve a finommotorikáig sok mindenre kiterjed. Emellett az élményszerzés, a szociális készségek fejlődése és maga az elfogadás is nagyon fontos része a tábornak – tette hozzá az egyesületi elnök.

 

 

A programok között ezúttal a mesék és a népi mondókák is helyet kaptak. Dihenné Rucz Erika Kerekítő baba-mama foglalkozásvezetőként egy különleges vendéget hozott a gyerekeknek: Kerekítő Manót.

– A Kerekítő módszer nagyon komplex, amely a népi mondókákat, népdalokat és népi játékokat hozza közelebb a gyermekekhez és a családokhoz. Kerekítő Manó egy örökmozgó, vidám kis figura, ezért arra gondoltam, hogy a gyerekek nagyon örülnének neki, ha ő is elkísérne minket – mondta Dihenné Rucz Erika.

Az Átkarolva Egyesület egész évben többféle programmal és kezdeményezéssel segíti a halmozottan hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő fiatalokat és családjaikat. A szervezet táborokat és programokat szervez, emellett adománygyűjtésekkel is támogatja a rászorulókat.

A következő nagy eseményük szeptember 26-án lesz a CsabaParkban: ekkor rendezik meg a második Átkarolva Jótékonysági Futást, amelyhez a Magyar Vöröskereszt is csatlakozik. A délelőtt közös bemelegítéssel kezdődik, majd a résztvevők a jótékony cél érdekében futhatnak.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Kiütéses sikerrel lépett a bajnokság élére a gyulai focicsapat

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Sándorfalvi SK együttesét látta vendégül az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A fürdővárosi gárda ellentmondást nem tűrve söpörte be második sikerét, amellyel a liga élére is állt.
2026. augusztus 10. 18:03
FEL