– Olyan rászoruló családoknak és egyesületeknek szeretnénk segítséget nyújtani, akiken keresztül biztos jó helyre kerülnek a tartós élelmiszerek, ruhaneműk és sok más egyéb felajánlás. Ezeket most kimondottan célirányosan továbbítjuk a rászorulóknak – fogalmazott Gábrielné Zelman Edit, az Átkarolva Egyesület elnöke.
A délutánon mézeskalácsfestés, karácsonyi kézműves foglalkozás, sütivásár és csillámtetoválás is helyet kapott. A felnőttekre is gondolva számukra is kézműveskedéssel készültek, emellett pedig a résztvevőket egyéb meglepetések is várták.
– Az egyesület életében sokéves hagyománya van a jótékonyságnak, az összefogás ilyen tekintetben nem is volt kérdéses – mondta Gábrielné Zelman Edit.
A Remonda Szabadidős, Lovas- és Sportegyesület elnöke elmondta, hogy a süteményvásárból befolyó összegből fejlesztő foglalkozásokhoz szükséges eszközöket vásárolnak majd a gyerekeknek.
– Úgy gondolom, hogy hatalmas öröm látni, amikor egy-egy olyan család, vagy gyermek juthat valamihez, amit már régóta szeretett volna megkapni. Az öröm az arcokon mindent megér – fogalmazott Gyeraj Andrásné.