Slágergyáros a Casinóban – Jön a  Superstereo

2016. április 22. 14:00 | behir.hu

Laskai Viktor 2008-ban alapította a SuperStereót, ami négy évig önálló DJ projektként működött, miközben ő a Péterfy Bori & Love Bandben is dobolt. Időközben csatlakozott hozzá Darabos Dávid, aki az éneket viszi, és a "7 lépés" című első közös dalukban annyira összecsiszolódtak, hogy ezt követően együtt folytatták a zenélést.  Megalakult a Superstereo, mely azóta, igen rövid idő alatt közkedvelt zenekarrá avanzsálta magát.

A Magneoton hamar felfigyelt a formációra, és a "Bent a neved" című, mára gigaslágerré vált felvételt már közösen indította útjára a banda és kiadó. A fülbemászó dal innovativitása és izgalmas refrénje mellett sem a szakma, sem a közönség nem ment el szó nélkül. Jelen pillanatban több mint 8 milliós nézettségnél tart a YouTube-on. A szerzemény nemcsak a legnagyobb videómegosztón pörgött nagyon, a legtöbbet Shazamozott magyar dal volt hónapokon keresztül, és a VIVA Chart Show összesített listáján is az első helyen végzett. 

A SuperStereo folytatja a sikeres munkát,  több dal is megjelent, például  januárban a nagyon hangulatos "Hotelszoba", amelyhez klipet is forgattak a srácok. Az elmúlt hetekben pedig két lyric videót is bemutatott a zenekar, majd az összes "régebbi" és új számot egy EP-be gyúrták.
Időközben a csapat bejutott a VOLT Produkció által létrehozott NAGY-SZÍN-PAD "tehetségmutató" programjába, aminek köszönhetően vélhetően még nagyobb ismertségre tesznek szert. 2015-ben imádta őket a közönség a Wellhello őszi turnéján, de önálló fellépéseiken is szenzációs a hangulat. Rengeteg a koncertjük, most Békéscsabára is ellátogatnak, a CasinoLive sorozat színpadán a Csabagyöngye Kulturális Központban április 29-én 20 órától hallhatóak a srácok.
A csapat rendhagyó felállásban játszik: Viktor a DJ pultnál kever és elektromos dobon dobol, Horváth István gitározik, Mendre János szintetizátoron és egyéb kütyükön "varázsol", Darabos Dávid pedig az éneklés mellett néha gitározik is egy-egy dalban. Így egyfajta live zenével felturbózott speciális DJ szettet kapnak a koncertlátogatók.

FEL