Akkoriban először nem értettem, hogy a néhai Aranyökörben honnan a csudából tudják, hogy bizonyos helyzetekből gól lesz? Persze nem kellett sok idő, kiderült, hogy a földi sugárzású tévék „gyorsabbak”, mint a műholdasok. (Még a nyolcvanas években egyszerre üvöltött az egész Lencsési, ha gólt rúgott Magyarország.)
2016-ban a Lencsési éjjel-nappalija körül még három – az említett Aranyökör, a Trió Bár és a Tölgyfa – búfelejtő működött, ma már csak egy piheg. Természetesen nem azonos szolgáltatóra volt előfizetésük; ráadásul az emberek akkor még megtehették volna, hogy a gyorsabb élmény miatt átmennek a „konkurens” ivóba, de büszkeségből nem vegyültek.
A most vasárnapi meccs első félidejét a Tölgyesben követtem. Dr. Gajdi végig magasztalta a magyar tempót. Azt mondta, ha ő lenne a miniszterelnök, akkor még több pénzt adna a játékosoknak. Egyszóval elégedett volt az eredménnyel.
A fordulást követően már otthon, a laptopon néztem. Azért laptopon, mert régen a tévében mindig jó 20 másodperccel hamarabb láttuk a történéseket, mint gyermekünk, aki a számítógépén követte a fejleményeket. (Nem szerette, ha szpojlerezünk. Nem hiába, szolidárisak vagyunk.)
Tegnap az egyik haverjával szurkolt. Illetve csak nyomokban, mert eléggé óvatos volt mindkét csapat. Majd Varga Barnabás sérülését követően valóban beindult a játék. (Dr. Gajdi vajon ezt miképp látta?) Volt egy csomó helyzet, de mindig csak az „Ó-ó-ó!” jött ki a kisszobából.
És egyszer csak lány sikolyt hallottunk az utca felől. – Gól volt? – kérdi az épp könyvet olvasó vadfeleségem. – Á, buli van! – válaszoltam. Majd hamarosan a gyerekek is örömüvöltöttek, végül az én gépemen is feltűnt Csoboth Kevin bravúrja.
Végül is így rúgtunk hármat Skóciának.
(Egyik ismerősöm kint volt a meccsen. Végig fekete mezben szurkolt. Ám babonából ott volt nála meggypiros is, amit a 80. percben csak felvett. És lám-lám… Bejött!)
