Sikeres a jégkármentesítő-rendszer Békés megyében

2019. november 20. 08:48 | Gyemendi Réka

Idén a mezőgazdasági károk közül a jégkár aránya 13 százalék volt, míg 2015 és 2017 között, – amikor még nem működött a védekező rendszer – ez az arány 32 százalék volt – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke kedden. A NAK helyi irodájának szakemberei a két éve üzembe helyezett jégkármentesítő rendszer eredményeit ismertették.

Dr. Kulcsár László kiemelte, hogy a jégkár a mezőgazdaságban dolgozókat érinti leginkább. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei elnöke elmondta, hogy a jégkármentesítő-rendszer két éve kezdte meg működését egy pályázat eredményeként, uniós és nemzeti támogatási forrásból. A rendszert idén április 15-én élesítették.

– Ennek lényege, hogy úgynevezett ezüst-jodidot juttatnak fel a talajgenerátoraink a légtérbe. Mindez nem szünteti meg vagy védi ki a jégesőt, csak mérsékli azt a kárt, amelyet a jég jelenléte okozhat – fogalmazott dr. Kulcsár László.

A jégkármentesítő-rendszer üzemeltetési vezetője kiemelte, hogy a nagy jégszemek főként nyáron alakulhatnak ki, amikor a hőmérséklet meghaladja a 30 Celsius fokot, továbbá magas a talaj nedvességtartalma. Ekkor, ha az áramlás a 0 fok hőmérsékletű légtömeg fölé tolja 5-10 kilométerrel a meleg levegőt, akkor jönnek létre a nagy jégszemek.

– Mindezt a feláramlás sebessége is elősegíti. Egy komolyabb zivatarláncban akár 60-80, de akár 100 kilométer/órás sebességgel áramolhat fel a levegő, ez a feláramlás pedig görgeti maga előtt a kisebb jégszemeket, amely így egyre nagyobb lesz – részletezte Kocsis Áron. Hozzátette: idén országos viszonylatban Békés megyében voltak a leghevesebb, jégveszélyes zivatarok májusban, valamint kiemelt nap volt a június 16-a és 27-e is.

Az esemény zárásaként bemutatták és díjazták a legjobb generátorkezelőnek kiírt verseny megyei győztesét is. Az elismerést ebben az évben Gyenge Gergely vehette át. 

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL