Shotokan karate érmek a fővárosból

2019. április 5. 12:00 | behir.hu

A főváros adott otthont a „Sensei Safar Shoto Cup” nemzetközi karate versenynek március 30-án. Az A. J. K. A.-I. Hungary szervezésében a nemzetközi seregszemlén a Gyulai Karate Egyesület és a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület is képviseltette magát. A két csapat versenyzői most is szép eredményeket értek el.

Az A. J. K. A.-I. Hungary nem ismeretlen Békés megyében, hiszen  a szervezet a nyári nemzetközi edzőtábort évek óta Gyulán tartja, míg az őszi országos tábor házigazdája Békéscsaba. A nemzetközi versenyen a szervezet alapítója, Sáfár László IX.DAN is jelen volt, s aktív részt vállalt a lebonyolításban. A Békés megyeiek közül Farkas András VI.DAN nem csak bíráskodott, hanem hozzájárult csapata sikeréhez mind formagyakorlat, mind küzdelem kategóriában. Torma György VII.DAN, a Gyulai Karate Egyesület vezetője mint rutinos versenybíró vette ki a részét versenyből. A két Békés megyei klub összesen 3 arany, 6 ezüst és 2 bronzéremmel térhetett haza – írta közleményében a Békés Megyei Harcművész Szövetség.

 

Békés megyei eredmények:

Formagyakorlat (Kata)
ifjúsági „A” kategória: 2.Veres József (Gyulai Karate Egyesület)

11-12 B csoport Fiú:
2.Kéri Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE)
3.Pavlákovics Máté (Gyulai Karate Egyesület)

11-12 B csoport Lány:

1.Kupás Lilla (Békéscsabai Lakótelepi SE)
2.Pavlákovics Laura (Gyulai Karate Egyesület)

Csapat
+18 „A” csoport,
1.Békéscsabai Lakótelepi SE (Farkas András, Kesjár Zoltán, Balog István)

Ifjúsági „A” csoport
1.Gyulai Karate Egyesület (Pavlákovics Máté, Pavlákovics Laura és Gyurkócza Benedek)

Küzdelem (Kumite) :

Ifjúságiak: 3.Veres Kornél (Gyulai Karate Egyesület)

11-12 B csoport 2.Kéri Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE)
11-12 B csoport 1.Kupás Lilla (Békéscsabai Lakótelepi SE)
+18 A csoport 3.Kesjár Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE)
Csapat +18. „A” csoport 2. hely Békéscsabai Lakótelepi SE (Farkas András, Kesjár Zoltán, Balog István)

További programok »

FEL