Segítség a rászorulóknak

2015. december 25. 08:46 | behir.hu

Ételosztást szervez a két ünnep között a Békés Megyei Polgári Összefogásért Egyesület. A szervezet Békéscsabai kis- és középvállalkozások összefogásával teremtette meg a lehetőséget, hogy december 29-én 600 adag meleg étellel segítsen a rászorulókon.

A sajtó képviselőit Horváth László köszöntötte a Békés Megyei Polgári Szövetség Nagy Imre téri irodájában. A szervező egyesület elnöke kiemelte, az adventi időszakban a megyeszékhelyen működő idősek otthonait látogatták meg, hogy egy-egy kisebb meglepetéssel szebbé varázsolják számukra a karácsonyi készülődést. Most azonban egy olyan együttműködés indult el, amelynek köszönhetően a két ünnep között is tudnak segíteni.

- A Békés Megyei Polgári Összefogásért Egyesületet megkereste néhány héttel ezelőtt békéscsabai vállalkozók egy csoportja, hogy adomány címén szervezzünk meg egy ételosztást azoknak a rászoruló embereknek, akiknek a mindennapjai nehézségekbe ütköznek. Mi felvállaltuk a szervezési részét, a helyi vállalkozások jelentős összegekkel támogatják ezt a kezdeményezést - fogalmazott Horváth László.

Az ételosztáshoz a családsegítő központ munkatársai nyújtottak szakmai segítséget, amelynek köszönhetően több mint háromszáz érintetthez már eljutott a kezdeményezés híre. A programot Váradi Zoltán, az Expo Team Kft. ügyvezetője is támogatja, aki hangsúlyozta, az a fontos, hogy ne csak karácsonykor, hanem az esztendő többi napján is gondoljunk azokra, akik rászorulnak a segítségre.

Az ételosztás december 29-én 12 órakor kezdődik Békéscsabán a piac Trefort utcai oldalán.

FEL