Segít életeket menteni a Magyarországon fejlesztett hátizsák

2018. október 16. 06:49 | Gyemendi Réka

A Nokia hallatán manapság még mindig sokaknak a legendás mobilok ugranak be, azzal viszont már kevesebben vannak tisztában, hogy a finn vállalat évek óta nem foglalkozik telefonokkal, legalábbis olyan értelemben, hogy napjaink Nokia készülékeihez sok köze már nincs a hasonló nevű cégnek.

Az 1865-ben alapított, hazánkban is jelen lévő vállalat ennek ellenére köszöni szépen, de jól van, épp a múlt héten ünnepelték a Magyarországon létesített kutató- és fejlesztő központjuk huszadik évfordulóját, ahol különböző demók formájában bepillantást nyerhettünk a budapesti Nokia Bell Labs fejlesztéseibe.

Ezek egyike a Nokia Ultra Compact Network: lényegében egy hátizsákba épített hordozható mobilhálózat, ami katasztrófa sújtotta területeken segítheti a túlélőkért küzdő szakemberek munkáját.

 

Jól bírja a szélsőséges időjárást

Földrengés, szökőár, hurrikán, brutális esőzések – egy nagyobb katasztrófa után elengedhetetlen, hogy a helyszínre érkező mentőalakulatok tagjai gyorsan és hatékonyan tudjanak kommunikálni egymással, akár kilométeres távolságokból is.

Erre ugyan léteznek bevált megoldások, de a Nokia Ultra Compact Network ezt emeli új szintre, hiszen egy olyan hátizsákba épített mobilhálózatról van szó, ami 5 km átmérőjű körben képes kapcsolatot biztosítani, és egyszerre maximum 400 készüléket tud összekötni, ráadásul nem speciális eszközöket, hanem egy letölthető alkalmazásnak hála bármilyen okostelefont, amin Android operációs rendszer fut.

Maga a hátizsák 25 kilót nyom, elég strapabíró, zord időjárási körülmények között is megállja a helyét, maximumra töltött akkumulátorokkal pedig 2-3 órán keresztül képes hálózatot biztosítani. Ez elsőre nem tűnik soknak, de a telepek cserélhetők, akár használat közben, kikapcsolás nélkül is, így ha vannak pótaksik, és adott a lehetőség az újratöltésére, akkor a Nokia Ultra Compact Network akár napokig is képes biztosítani a kommunikációt a mentésben résztvevők számára.

 

Fotó: Csanádi Márton

 

Könnyű kezelni

Fontos továbbá, hogy a tetején lévő érintésérzékeny kijelzővel különösebb képzettség nélkül is könnyedén beüzemelhető a szerkezet. A hazai fejlesztés 4G hálózatot biztosít, így nemcsak hang, hanem videó közvetítésére is képes, ami hatalmas előny lehet egy katasztrófa sújtotta területen.

Habár a speciális hátizsák alapból egy elszigetelt, 5 km átmérőjű „hálózatbuborékot” hoz létre, amin belül 400 készülék képes kommunikálni, ugyanakkor arra is van lehetőség, hogy az eszköz kiterjesszen egy meglévő (és még működő) hálózatot, így biztosítva a kapcsolatot a külvilággal, és több Nokia Ultra Compact Network bevetésével az öt kilométeres hatótáv is kitolható.

Az eszköz ráadásul már nem csak egy prototípus, amit a Nokia Bell Labsnél mutogatnak, hiszen már éles helyzetben is bizonyított. A demonstrációt tartó munkatársak ugyan nem árulhatták el, hogy pontosan hol vették hasznát a Nokia speciális kütyüjének, ahogy azt sem, mennyibe kerül egy ilyen eszköz, de elmondásuk szerint a visszajelzések pozitívak voltak, bár a bevetések után felmerült, hogy jó lenne a hátizsák súlyát 20 kg környékére visszaszorítani.

A Nokia munkatársai szerint ez nem egy elérhetetlen cél, így a budapesti csapat munkája a jövőben egyre több kritikus helyzetben lehet hatalmas segítség azok számára, akik mások életéért küzdenek.

 

Forrás:24.hu

További programok »

FEL