Sebastian Vettel nem vonul vissza, az Aston Martin pilótája lesz – Perez távozik

2020. szeptember 10. 15:08 | Hidvégi Dávid

Szerda este Sergio Perez bejelentette, hogy 2021-ben már nem versenyez az Aston Martinná alakuló Racing Pointtal, amelyet követően sokan tényként kezelték azt, hogy a Ferraritól távozó négyszeres világbajnok veszi át a helyét – utóbbi hivatalos megerősítése csütörtök délelőtt történt meg.

Mielőtt még az Aston Martin hatvan év után visszatérne az Formula 1 rajtrácsára örömmel jelenthette be, hogy leigazolták a négyszeres Sebastian Vettelt, aki 2021-től lesz a csapat versenyzője Lance Stroll mellett – írják a közleményükben. Az istálló hat nagydíjon vett részt eddig az F1-ben 1959-ben és az 1960-ban, de pontot sohasem szerzett. Jövőre minden esély megvan a jó szereplésre, hiszen az évek óta stabil teljesítmény nyújtó és dobogókért a harcoló Racing Point alakul át Aston Martinná.

Sebastian Vettel a 2020-as szezonban nem teljesít jól a Ferrarival, de ez nagyban betudható az autó gyenge teljesítményének, illetve annak, hogy az istálló még az első nagydíj előtt bejelentette, hogy a jövőben nem számít a szolgálataira. Utóbbi sem hatott jól a pilótára. Ennek ellenére a német továbbra is az egyik legeredményesebb versenyző a rajtrácson, hiszen 2010 és 2013 között zsinórban négy világbajnoki címet nyert meg a Red Bullal. Elsőként 53-szor intették le és a győzelmei mellett további 67 alkalommal állhatott a dobogón második vagy harmadik fokán. Vettel a pole-pozíciók tekintetében 57 elsőségével az örökranglista előkelő negyedik helyén áll, rajta kívül csak Ayrton Senna, Michael Schumacher és Lewis Hamilton nyert több időmérő edzést.

 

Sebastian Vettel – (Fotó: MTI/EPA)

 

‍– Silverstoneban, a csapat bázisán mindenki izgatott a hírek hallatán. Sebastian bizonyította, hogy bajnok típus, aki jövőre egy győzni vágyó mentalitással jön az Aston Martin F1 Teamhez, ami egyezik az ambícióinkkal. Sebastian szombaton és vasárnap délután is a világ egyik legjobbja és nem is tudnék jobb versenyzőt nála, aki segíthet minket az új érában. Jelentős szerepe lesz a csapat egy szinttel feljebb való emelésében – nyilatkozta a csapatfőnök, Otmar Szafnauer az istálló honlapján.

Sebastian Vettel is megszólalt a váltás kapcsán:

– Örülök, hogy végre megoszthattam ezt ez izgalmas hírt a jövőmet illetően. Nagyon büszke vagyok arra, hogy 2021-től az Aston Martin versenyzője lehetek. Ez új kaland lesz egy legendás autógyártóval. Lenyűgöztek a csapat idei eredményei és hiszem, hogy a jövőnk még ennél is fényesebb. A tulajdonos Lawrence Stroll sport iránti munkája és energiája inspiráló és hiszem, hogy együtt valami különlegest építhetünk fel. Még mindig imádom a Formula 1-et, az egyetlen motivációm az, hogy az élen autózhassak. Mindezt az Aston Martinnal megtenni hatalmas kiváltság lesz – fogalmazott a négyszeres világbajnok.

Vettel érkezése egyben Sergio Perez távozását jelenti. A mexikói 2014-ben lett az akkor még Force India néven hívott csapat versenyzője, amellyel ötször állhatott dobogóra és jelentő szerepet vállalt abban, hogy az istálló 2016-ban és 2017-ben is a konstruktőri világbajnokság negyedik helyén végezhetett. Egyelőre nem tudni, hogy ő hol folytatja, de szeretne a „száguldó cirkusz” része maradni és több csapatnál még kiadó egy szabadhely.

2021-ben visszatér egy kétszeres világbajnok is, hiszen Fernando Alonso újra a Reanult versenyzője lesz, bár a csapat Alpine néven indul majd a bajnokságban.

További programok »

FEL