Schmidt Norbert extrém vállalása: 19 ironman a 19 megyében, 19 nap alatt

2019. május 25. 11:22 | Vágvölgyi Nóra

Schmidt Norbert 2010 óta számtalan triatlon versenyen indult, majd az extrémtriatlonok felé fordult. Május 23-án pedig eldöntötte, teljesíti a saját maga által felállított ironman kihívást. 

 

 

Schmidt Norbert Békéscsabán kezdte meg a 19 napos táv teljesítését, mely alatt összesen 72 kilométert úszik, 3420 kilométert kerékpározik és több mint 800 kilométert fut majd. A korábban biciklifutárként dolgozó sportoló 2010 óta rendszeresen indul triatlon versenyeken a világ számos pontján.

 

 

A folyamatos kihívás iránti vágya csillapításaként titokban úszta át a Balatont, majd 2010-ben futotta le élete első maratonját. Ezután jött a hosszú távú triatlonverseny, azóta pedig nincs megállás.

Norbert 2015-ben kezdte el az extrém irányzat nemzetközi sorozatát az allXtri-t. Ez akkoriban  három versenyből állt, a norvég Norseman, a skót Celtman és a svájci Swissman. A versenyek teljesítését igazoló „finisher” pólók a család nappalijának falát díszítik - árulta el a sportoló.

Arra a kérdésre, hogy miért is indult el ezen az elsőre lehetetlennek tűnő kihíváson, elmondta: korábban hallott egy férfiről, aki 2015-ben 50 amerikai államban, 50 nap alatt, 50 ironman távot teljesített.

 

 

A sors úgy hozta, hogy 2017-ben, az Isklar Norseman Xtreme Triathlon versenyen Norbertnek sikerült megszólítana a férfit: - „Te vagy az Iron Cowboy?” -„Nem, én James vagyok” felelte.

Innen indult az ötlet, hogy a magyar triatlonista 2019-ben, 19 megyében, 19 ironman távot fog teljesíteni.

A triatlonistát családja és közeli barátai támogatják, valamint biztosítják, hogy célba érés után regenerálódjon.

 

További programok »

FEL