Rudolf rendőr száz településen tájékoztat

2016. május 11. 13:06 | Varga Diána

Kisebb települések, nagyobb biztonságban  címmel hirdetett programot négy megye rendőr-főkapitánysága. Száz településen nyitottak bűnmegelőzési pontokat azért, hogy a falvakban élőket a bűncselekmények megelőzését szolgáló információkhoz juttassák. 

Rudolf rendőrnek hívják, és a bűnmegelőzésről tájékoztat az a papírfigura, amely a falvak lakosait tájékoztatja ezentúl. Békés megyében az elsők között Ecsegfalván nyílt bűnmegelőzési pont márciusban, erről itt írtunk korábban. A helyiek szerint a faluban eddig nem történt kirívó bűntett és azt remélik, hogy ez így is marad. Kovács Mária polgármester az átadón azt mondta, a település évek óta szoros kapcsolatot ápol a rendőrséggel és a polgárőrséggel. Ecsegfalván kívül 24 másik kistelepülés központjában is ott vannak a tájékoztató rendőrök. Az ötletgazda a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság volt, koordinálásukkal Bács-Kiskun, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében összesen száz helyen informálják a lakosságot. Szerdán egy konferenciával zárták a programot, amelyre mintegy 10 millió forintos támogatást biztosított a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács.

Hatala József ny.r. altábornagy, a tanács elnöke kérdésünkre úgy fogalmazott: az emberek egyre inkább elfogadják, hogy közös összefogással lehet tenni a bűncselekmények bekövetkezése ellen, lehet olyan eszközöket és módszereket alkalmazni, amelyekkel ha lehetetlenné nem is tehetőek a bűncselekmények, de megnehezítik az elkövetést, illetve megkönnyítik a későbbiekben az elkövetés felderítését. 

A bűnmegelőzésről szóló szóróanyagok és rádiós spotok négy megyében 78 ezer emberhez jutottak el. Telekné Furák Mónika r. alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője arról tájékoztatott: ősszel és télen például a trükkös tűzifalopások megelőzéséről, nyáron a kerékpárlopások, besurranások megelőzéséről szólnak a szóróanyagok. Mint mondta, olyan hasznos információkat igyekeznek eljuttatni a lakossághoz, amelyek a mindennapokban elengedhetetlenek. 

A rendőrség felmérést is végzett. A  megkérdezettek 92 százalékát érték el a tájékoztatók, 78 százalékuk pedig hasznosnak ítélte a rendőrség tanácsait.

FEL