Rózsaszín séta Eleken – közösségi összefogás Hédi támogatásáért

2024. november 3. 10:17 | Such Tamás

Az elekiek ismét egy szívbemarkoló összefogásnak lehettek tanúi a minap az októberi Rózsaszín sétán. A Magyar Rákellenes Liga eleki alapszervezete által szervezett esemény célja: a mellrák korai felismerésének és a szűrővizsgálatok fontosságának hangsúlyozása – mondta hírportálunknak Simonka Renátó Alex, a program egyik támogatója.

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az élére állhatok a Rózsaszín séta nevű kezdeményezésnek, ahol együtt emelhetjük fel a szavunkat egy életbevágóan fontos ügyért: a mellrák korai felismerésének és a szűrővizsgálatok fontosságának hirdetéséért. Ma együtt lépdelünk azokért, akik szembenéztek ezzel a kihívással, és mindazokért, akik még megelőzhetik – ezt Kecskés Andrea, a program szervezője jelentette ki.

Hozzáfűzte, az idei Rózsaszín séta egy másik nemes célért is született: Szabó Hédi, egy nyolcéves kislány gyógykezelésének támogatásáért. Megemlítette, egyben egy jótékonysági sütivásárt szerveztek, melynek bevétele Hédinek nyújt segítséget, aki már több életmentő műtéten átesett, de további beavatkozások és hosszú rehabilitáció előtt áll.

 

Kecskés Andrea – Fotó: Harmati Attila

 

A kislány bátorsága és önzetlensége példaértékű, hiszen nem is olyan régen gyönyörű hosszú haját levágatta, és olyan gyermekeknek adományozta, akiknek arra nagy szükségük volt. Most pedig ők viszonozzák ezt a nagylelkűséget.

A rendezvényt követő jótékonysági sütivásáron 330 ezer forint gyűlt össze Hédi rehabilitációjára. A helyiek és a résztvevők saját készítésű süteményeket vásárolva járultak hozzá a kis hős felépüléséhez, ezzel újra bizonyítva, milyen hatalmas ereje van az összefogásnak.

A segítő szándék nem ér véget itt: Elek önkormányzata adventi jótékonysági koncertet is szervez, ahol további támogatásokkal lehet majd segíteni Hédit.

– Az elekiek már többször megmutatták, hogy milyen ereje van az összefogásnak. Ma is bizonyítsuk be, hogy együtt bármire képesek vagyunk – fűzte hozzá.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL