Röplabda: Visszavonul a csabai születésű Szpin Renáta

2022. május 18. 18:57 | Kovács Dávid

A 26 éves röplabdázó öt bajnoki címet nyert Békéscsabán, majd 2019-től három szezont töltött a Kaposvár együttesénél.

Szpin Renáta 1996-ban született Békéscsabán, a röplabdázást 2005-ben kezdte a Petőfi Utcai Általános Iskolában. A következő évtől Nagy Attila edzéseit látogatta a Szent László Utcai Általános Iskola tornatermében, kezdetben feladóként, később liberóként kapott szerepet.

Miután végigjárta az utánpótlás csapatokat, 16 évesen bemutatkozott a BRSE felnőttcsapatában. Tagja volt a klub első bajnoki érmet, majd az első aranyérmet szerző csapatának, részese volt mind az öt csabai bajnoki címnek. Emellett kettő bronzérmet gyűjtött a bajnokságban, a Magyar Kupában két-két arany- és ezüstérmet szerzett, két alkalommal pedig Közép-európai Liga-győztes lett. 2019-ben tizennégy év után távozott Békéscsabáról, és az 1. MCM–Diamant Kaposvár csapatához igazolt. A felnőtt válogatottban 2016 májusában a Spanyolország elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be, pályára lépett a 2017-es női röplabda Európa-bajnokságon is.

A liberó három kaposvári szezon után befejezi röplabda pályafutását – jelentette be a somogyi egyesület. Életét civilben folytatja tovább, labdarúgó párjával, a korábban szintén békéscsabai színekben játszó, jelenleg az NB I-ben szereplő Paks védőjével, Szélpál Norberttel pedig a családalapítás is a terveik között szerepel.

 

További programok »

FEL