Röplabda: Sima magyar vereség Hollandiában felkészülési mérkőzésen

2023. augusztus 6. 12:35 | behir.hu

Az Európa-bajnokságra készülő magyar női röplabda-válogatott sima, háromszettes vereséget szenvedett a vendéglátó holland csapattól szombaton Sneekben.

A magyar szövetség közlése szerint az olasz Alessandro Chiappini edzette nemzeti együttes minden hivatalos szettben legalább tízpontos különbséggel maradt alul az európai élmezőny második feléhez tartozó rivális otthonában. A felek ezt követően két ráadásjátszmát is játszottak, ezeket 25-21-re és 15-8-ra nyerték a hollandok.

A meccs legeredményesebb magyarja Németh Anett volt tizennégy ponttal, a csabai játékosok közül Glemboczki Zóra hat, Pintér Andrea három, Kump Alíz pedig két pontot szerzett, liberóként pedig Kertész Petra is játéklehetőséghez jutott. A két válogatott vasárnap is összecsap egymással, akkor Zwollében.

A magyarok korábban a szlovákok ellen háromszor, a csehek ellen kétszer maradtak alul, míg a románoktól egyszer kikaptak, egyszer pedig legyőzték őket. A csapat jövő héten még Azerbajdzsánnal találkozik a felkészülés jegyében.

A kontinensviadalon Gentben a házigazda belgákkal kezdenek augusztus 17-én a magyarok. A hatcsapatos csoportban még a lengyelek, a szlovének, a világbajnok szerbek és az ukránok szerepelnek, a nyolcaddöntőbe a legjobb négy jut.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL