Röplabda: Rády Boglárka Kaposvárra igazolt

2022. június 12. 14:54 | Kovács Dávid

A vasárnap éppen 20. születésnapját ünneplő liberó játékos 2019-ben került fel a Swietelsky-Békéscsaba felnőtt csapatához.

Rády Boglárka 2002-ben született, Jászberényben kezdett röplabdázni. 2016 szeptemberében érkezett Békéscsabára, akkor még általános iskolás volt, a 8. osztályt kezdte a Petőfi Utcai Általános Iskolában kezdte, majd az Andrássy Gyula Gimnáziumban érettségizett.

2019-ben még Vasja Samec Lipicer hozta fel a felnőtt csapathoz, az idei szezonban Molcsányi Rita mellett kevés játékpercet töltött a pályán, Tóth Gábor vezetőedző a felnőtt válogatottban is bemutatkozó Kertész Petrának adott több játéklehetőséget.

Rády új csapatábana is a 9-es mezszámot viseli majd - írja a kaposváriak közösségi oldala. A 20 éves játékos a korábbi, szintén csabai liberó, Szpin Renáta visszavonulásával, a 21 éves Hegyi Bianka poszttársa lesz.

 

További programok »

Sport

Nyolc napon belül a harmadik mérkőzését is megnyerte a Csaba

A Békéscsabai Előre NKSE az ötödik fordulóból előrehozott mérkőzésen fogadta hazai pályán a Borsod együttesét az NB I/B női kézilabda bajnokságban szombaton. Marosán György együttese végig vezette és irányította a mérkőzést, a győzelem nem forgott veszélyben, végül kilenc góllal, 34-25-re múlta felül ellenfelét és ezzel továbbra is száz százalékos mérleggel áll a tabella első helyén.
20:17
FEL